2025.08.27. (szerda)

Újra Jézusunk

Újra Jézusunk

Dátum:

Tudom, kevés olyan "őrült" akad, aki eddig négyszer látta a szolnoki Jézus Krisztus Szupersztárt, és már az ötödikre is megvette a jegyét. Azon viszont nagyon csodálkozom, hogy az első decemberi előadáson üresek voltak a pótszékek. Vannak, akik nem tudják, mit hagynak ki?

A tavalyi színházi évad legnagyobb sikere volt a Radó Denise rendezésében színpadra állított Jézus Krisztus Szupersztár. Ezt az is mutatja, hogy már tavasszal is kellett bérleten kívüli előadásokat tartani, és az általam látott három előadás mindegyikén a kakasülő lépcsői is dugig voltak. Épp ezért tűnt kiváló ötletnek, hogy karácsony környékén, részben az iskolai téli szünetben, ismét műsorra tűzték a világhírű musical szolnoki adaptációját.

A december 20-ai előadás üres pótszékeivel, és páholyaival viszont nem tudok mit kezdeni. Egyszerűen azért, mert egy pláza-mozizás áráért – na jó, a kólát és a kukoricát is beleszámítva – olyan nem mindennapi élményben lehetne bárkinek része, amire minden bizonnyal újabb negyedszázadot kell majd Szolnokon várni. A Jézus Krisztus Szupersztárt ugyanis 1987 júniusában láthatta ezt megelőzően a Szigligeti közönsége.

És mindehhez tegyük hozzá, hogy a Szigligeti legjobb rendezője – aki minden bizonnyal az ország három legjobb rendezőnőjének is az egyike -, Radó Denise, nem a világhírű filmet állította színpadra (ahogy sokan teszik például a Hegedűs a háztetőn című darabbal), hanem tényleg valami egyedit hozott létre. Menjenek, és nézzék meg, ahogy a világ festészetének legismertebb képei, vagy éppen szobrai kimerevednek és megelevenednek a színpadon! Ne csak a második felvonás első jelenetében vegyék észre az Utolsó vacsorát! Idézzék fel a magyar templombelsők jellegzetes stáció képeit, és megértik, mire gondolok. A tizenegy éves fiammal – aki még csak háromszor látta az előadást, de már a negyedikre is van belépője – a tegnap esti színházi élmény után például arról vitatkoztunk, hogy Munkácsy Krisztus-trilógiájának melyik részlete elevenedett meg a színpadon.

De nemcsak a rendezés kiváló, a színészek is. Dolhai Attila keddi Jézusa ismét elképesztő volt, nemcsak énekelni, de közben játszani is tud. Kertész Marcella Mária Magdolnájáról semmi újat vagy meglepőt nem lehet írni, mert egyszerűen jó-jó-jó. Nekem Kálmán György rekedt Júdása is tetszik, ahogy Hüse Csaba Piltáusa és Farkas Gábor Gábriel Heródese is kiváló. Azzal együtt, hogy csak a változatosság kedvéért reménykedem abban, pénteken másik szereposztásban megy majd a darab.

Fogalmam sincs, hogy mennyi jegy kelt el hat, decemberi előadásra, de az első nap alapján úgy gondolom, pótszékre és lépcsőre még akkor is van esélyük, ha hét óra előtt esnek be a színházba. Őszintén mondom, hogy ennél jobb családi programot és színházi beavatást nem tudok elképzelni. Ne szalasszák el a lehetőséget!

Előadások: dec. 21., 22., 23., 26., 27.

(A fotók a színház honlapjáról valók.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Develed

Nincs karácsony romantikus mozi nélkül. Az utóbbi években pedig már nemcsak amerikai, de hazai "évzáró" filmeket is nézhetünk. És még az is előfordul, hogy nemcsak szirupot, hanem értelmes gondolatokat, üzeneteket is kaphatunk egy közönségfilmtől. Orosz Dénes Seveled-je például ilyen.

Elhallgathatatlan hallgatás

Eddig nem tudtam, kik a hóstátiak. Miként a rózsanemesítésről sem voltak ismereteim. Románia ötvenes-hatvanas éveibe pedig információk híján bele se gondoltam. Egy felejthetetlen regény kellett ahhoz, hogy mindez megváltozzon. Ajánlom figyelmükbe Tompa Andrea Omerta című művét.

Maradj otthon mozi: Csoda (lenne) az Alföldön

Egy legenda szerint a Büdösvíz alapjául szolgáló Csoda Lomboson novellához egy Szolnok környéki település szolgált mintául, ahol a hatvanas években olajat kerestek, de termálvizet találtak, amire a szocializmus kereteit áthágva épült sok minden. Bán Frigyes ebből forgatott vígjátékot.

Fényes beszéd

A király háborús beszéde alatt vágni lehetett a csendet a Szigligeti Színház nézőterén, mert hiába bő tíz éves David Seidler drámája, ami lassan kilencven éve játszódik, a történelem tudja ismételni önmagát. Szerencsére nem a szolnoki rendezésben, a színpadképben és a színészi játékban.