NYÁRI ISMÉTLÉS

– Hogy állnak az új darabbal?

– A Légy jó mindhalálig bemutatója után már próbáltuk három hétig, aztán hosszabb időre leálltunk, és igazából az ünnepek után folytattuk a munkát. Most már díszletben, jelmezekben próbálunk, de még bármi lehet a dologból. Érdekes darab. Spirituális komédia a műfaji megjelölése, amiben a két főszereplőn kívül mindenki két szerepben jelenik meg. És kicsit elvont is, hiszen például időutazás is van benne.

– Ősbemutatónál talán nagyobb a rizikó, hogy miként fogadja a közönség.

– Hirtelen én sem tudnám megmondani, hogyan reagálnak majd, hiszen ez ugyanúgy lehet egy vidám, szórakoztató darab, amit végig lehet nevetni, mint egy izgalmas, egyik pillanatban reális, másikban elvont, szellemidézéssel átszőtt krimi.

– Könnyebbség, hogy a szerző „kéznél van”, így akár bele is írhatnak a darabba?

– A szerző nagyon rugalmas, nem volt belőle gond, ha valamit húzni akartunk, vagy máshogy jött ki jobban, mint eredetileg megírta. De ez más darabokkal is előfordul.

– Ebben a darabban is cselédlány figurát játszik. Nincs kicsit beskatulyázva?

– Most nem jóságos, hanem gonosz cselédlány leszek, legalábbis az első felvonásban. Azonban az elmúlt években volt lehetőségem más karakterek megformálására is. Egyébként pedig minden szerep egy kihívás. Az epizód szerepek is, hiszen azoknál pár mondatod és jeleneted van, hogy felépítsd a karaktert.

– Az Országúton főszerepe volt a szolnoki bemutatkozása. Hogy osztották Önre Gelsominát?

– Egy ismerősömtől hallottam az utolsó utáni pillanatban, hogy erre a szerepre Szolnokon meghallgatást tartanak. Azt éreztem, hogy ez a nekem való szerep, így fogtam maga, felhívtam a színházat, hogy hallgassanak meg. Abban az évadban csak arra a szerepre szólt a szerződésem, de bíztam benne, hogyha ez jól sikerül, kaphatok további lehetőségeket is. Tavaly 4-5 darabban voltam benne, idén ez már a harmadik bemutatóm és az évad végén a Mirandolinában is játszom majd.

– Egyenes volt az út a színpadra?

– Nem hullott az ölembe semmi, göröngyös volt az út, de óvodás koromtól kezdve semmi mást nem akartam, mint színésznek lenni. Többször felvételiztem a színművészetire, de nem vettek fel, amit ma már egyáltalán nem bánok. A mesterséget ugyanis a Magyar Színház, a régi Nemzeti stúdiósaként rengeteg színészóriást Agárdy Gábort, Kállai Ferencet, Béres Ilonát figyelve tanulhattam meg. Bármilyen kis szerepnek nagyon tudtam örülni. Azóta is hiszek abban, hogy mindig úgy kell felmennem a színpadra, mintha az lenne az utolsó darab, amiben játszhatok. Így mindig a maximumot próbálom nyújtani, és jó érzés, ha ez új lehetőségeket hoz.

– Úgy tűnik, ez eddig sikerült

– Eddig nem volt okom panaszra. Az elmúlt években játszottam Budapesten, Veszprémben, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Szolnokon. Idén egy vendégszereplésem lesz Pesten, Király Attila rendezésében.

– Mit csinálna, ha nem lenne színésznő?

– Szeretem, amit csinálok, nem érzem munkának, de olykor észreveszem, hogy nagyon csak a színházról szól az életem. Nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak. Azt viszont nem szeretném, hogy eluralkodjon rajtam a rutin. Addig akarok színész lenni, amíg érzem magamban a fejlődés lehetőségét, amíg tudok valamit közvetíteni a színpadról. Ezért is szerettem az olyan darabokat, amiben nemcsak a valóságot mutatjuk meg vagy szórakoztatunk, hanem az előadással valamilyen reményt és hitet is sugárzunk.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

(A cikk először 2012. január 13-án jelent meg.)