Mi, magyarok elsősorban azért utálunk adót fizetni, mert sokszor tapasztaljuk, hogy az államnak adott pénzünket nem megfelelően használják fel. Márpedig a lógós diákok is azt illusztrálják, hogy az adóforintjaink egy része rossz helyre megy. Hiszen, ha a diák az utcán cselleng, miközben nyitva az iskola, akkor az adómból fizetett tanárok feleslegesen dolgoznak, a fűtésre, világításra és fenntartásra semmi szükség, ahogy kár a családi pótlékot, a tankönyvtámogatást, és ki tudja még, mi mindent az én pénzemből finanszírozni.
És most ne mondjuk, attól, hogy egy-két diák lóg, a többieknek nyújtott szolgáltatásra még érdemes az adónkból áldozni. Ezzel ugyanis felmentést adnánk mindazoknak, akik képtelenek felfogni, hogy nemcsak az adóbefizetést lehet személyekre lebontani – lásd SZJA -, de az álamtól visszakapott szolgáltatások értékét is. Azaz, forintra pontosan meg lehet mondani, hogy naponta, tanóránként mennyibe kerül egy diák oktatása. Vagyis mennyit vesznek ki a zsebünkből a lógós diákok.
Akik nemcsak akkor lopják meg az adófizetőket, amikor senkitől sem zavartatva korzóznak a városban hétköznap, legnagyobb dologidőben.
Nevessenek ki, de a befizetett adóimat, és különösen a nyugdíjjárulékomat egyfajta befektetésnek is tekintem a jövőmbe, azaz öreg napjaimba. Azért járulok hozzá az általam megkeresett forintokkal a jövő generációjának az oktatásához, mert abban reménykedem, hogy a mai diákok majd tizenöt-húsz év múlva sikeres munkavállalóként annyi adót és nyugdíjjárulékot fizetnek, hogy nekem is jut némi állami gondoskodás. Az órákat ellógó fiatalok azonban nemcsak ma lopnak meg, de évtizedek múlva is, hiszen tanulatlan emberként nemhogy adófizetők, de eltartottak lesznek.
Félreértés ne essék, nem azt szeretném, hogy rendőrök zaklassák a közterületeken tartózkodó fiatalokat. Azt meg főleg nem, hogy a hajléktalanok üldözéséhez hasonló primitív jogszabályt adjon ki valamelyik rövidlátó, politikusnak tűnő adótemető agya. Mindez ugyanis rövidtávú és a mainál is károsabb megoldás lenne.
Valahol ott kellene kezdenünk, hogy végre felfogjuk, amit az államtól kapunk, az nem feltételek nélküli járandóság, és bizony annak is ára van, amiért nem kell közvetlenül fizetnünk. Aztán meg ott folytatni, hogy a legjobb befektetés a kiművelt emberfő, ami kizárt a színvonalas, azaz vonzó – ezért az iskolapadban maradásra ösztönző – oktatási rendszer nélkül. És egyáltalán nem végül – mert a sor, azaz a ránk váró munka még elég hosszú -, de esetleg arra is fordíthatnánk némi energiát, hogy a médiából ne a fenékvakaró, alpári semmittevők ömöljenek ránk mintaként, hanem esetleg a tisztességesen dolgozó, termelő és ezért adózó normális emberek.
Atya ég! Mintha azt kívánnám, hogy legyen egy időgépem. Úgy tűnik, nagyobb az esélyem, hogy visszatérjek a száz évvel ezelőtti Szolnokra, mint hogy eltűnjenek a csellengő diákok a mai utcákról.