Máshol élünk

Máshol élünk

Dátum:

"Úgy érzékeltem, hogy nagy hó esett az idén. Ezzel együtt is kielégítőnek találtam a hóeltakarítást minden téren: közutakon, járdákon, parkolókban" - mondta Szolnok város polgármestere a február 23-i közgyűlés egyik napirend előtti kérdésére válaszolva. Amivel nem tudok egyetérteni.

Aki járt már magyar önkormányzat testületi ülésén, az pontosan tudja, hogy a napirend előtti felszólalások a politikai reklám kategóriájába tartoznak. Ilyenkor van idejük a választott képviselőinknek, hogy a napirendi pontoktól – azaz a város valós problémáitól – függetlenül valami nagyot, fontosat és hangzatosat mondjanak. Így ezek a megszólalások a legtöbb esetben kevés értékelhető tartalommal bírnak, mivel a magyar képviselők meggyőződése, hogy a „napirend előtti” egyfajta üzenő füzet, amikor a választóiknak jelezhetik, hogy vannak és tesznek a közért.

Tehát tehetnénk mi is erre az igyekezetre. Ha nem ez lenne az egyik legszórakoztatóbb és legemberibb eleme a havi összejöveteleknek. Mert pontosan megmutatják, hogy képviselőink mit gondolnak rólunk, egymásról és önmagukról. Nincs is vidámabb egy sikerekről érdeklődő alákérdezésnél, vagy egy téves információkon alapuló mellényúlásnál.

Ám a magam részéről kifejezetten zavar, ha a város első ember vagy hülyének néz, vagy fontosabbnak gondolja a helyi polgárokból élő cégek elvtelen védelmét, a választók érdekeinek a képviseleténél. Márpedig polgármesterünk fenti mondatára csak ezt a két magyarázatot tudom találni.

Illetve tudok egy harmadikat is, de az a rosszabb. Úgy tűnhet ugyanis, hogy amikor polgármesterünk sűrű fővárosi teendői között időt tud szakítani egy kis szolnoki tartózkodásra, akkor sem száll ki a fekete Passátból. Márpedig onnan nehéz észrevenni, hogy lassan három hete nem lehet normálisan parkolni a városban, az utóbbi napokban pedig nyakig csatakos lesz a közlekedő a saras hókupacoktól. Ezt csak az veszi észre, akit a sofőr nem háztól házig fuvaroz, és aki mondjuk a közgyűlés másnapján tesz egy rövid sétát a városháza körül. Ha polgármester úr elégedett mondjuk a színház főbejárata előtti állapotokkal, a református templom melletti, a Szapáry utcai vagy az 1-es ABC előtti parkolókkal, akkor szerintem nagyon nagy a baj.

Avagy a polgármesterem és én máshol, másik városban élünk.

(A fotók február 24-én 13.00 órakor készültek a Sóház, Táncsics és Baros utcákban!)

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Soha véget nem érős?

Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.

Tűnjél el fiatal!

Néha olyan ez az ország, mint egy rossz vicc. Csak nevetni nem tudunk rajta. Jöhetnek itt pártok, rendszerek, nem változik semmi. Hülye mese arról, hogyan üldözzük el a fiatalokat.

Kinek az órája?

Utasítható alattvaló vagyok, avagy minél jobban kiszolgálandó ügyfél? A monopolhelyzetben lévő szolgáltatók szolgáltatnak vagy a legsötétebb állampárti hagyományokat ápolják? Nem értem.

Sokadik, néma kiáltás

Kell egy halott? Nyolcvanas nyugdíjas vagy ötéves óvodás? Nem büntethető elkövetővel, hárító szülőkkel, egymásra mutogató hatóságokkal? Vagy leüvöltjük végre a döntéshozók fejét?