Az Eötvös tér története arról is szól, miként szippant magába külterületeket egy terjeszkedő város, az idő múlásával együtt járó fejlődés pedig hogyan alakítja át egy közterület funkcióit. De ebben a történetben benne van az is, milyen szerencsés fordulatok kellenek ahhoz, hogy egy tér megmaradjon, ne falják fel az épülő házak, a szélesedő közutak.

Bő két évszázaddal ezelőtt a mai gépipari, a szegényházi templom és a Baross utca által határolt rész még a város külterülete volt. Abban viszont nem kételkedhetünk, hogy a Jászság illetve Buda felől valahol itt érkeztek a városhoz azok az országutak, amelyek aztán a tiszai átkelés felé tartottak. Mivel a várost a többi irányból folyók, azokon túl pedig mocsaras részek határolták, ez a terület lehetett az egyetlen alkalmas tér arra, hogy a kereskedők az átkelésre várva, megálljanak a szűk városon kívül. Ezért is alakulhatott ki itt az állatvásár tér, amely funkciót aztán az első világháborúig betöltött a terület.

A Vásártérnek vagy Vásár Állásnak nevezett terület a mai Eötvös térnél jóval nagyobb lehetett, minden bizonnyal a vasútállomásig, a Thököly utca környékéig is elért. Összemenése a város terebélyesedésével függ össze, hiszen a XIX. század második felében Szolnok a mai belváros illetve az akkoriban új állomás irányából is növekedett. Mindez azonban nem változtatott a tér funkcióján – sőt az állomás közelsége még növelhette is ebbéli jelentőségét -, oly annyira, hogy névadása előtt még a Disznó piacnak is nevezték.

Az Eötvös tér azon kevés közterületeink egyike, amely az első tömeges utcanévadás idején lett megjelölve, ám nevét 1894 óta őrizheti háborítatlanul. Névadója – a sok híres Eötvös közül – minden bizonnyal báró Eötvös József, akihez a kötelező népoktatásról szóló (1868) törvény köthető, amivel az egyik legfontosabb alapkövét rakta le a virágzó Monarchiának. Mindezek mellett íróként és költőként, forradalmárként és az első Batthyány-kormány minisztereként is emlékezhetünk rá. Azt hiszem, vitathatatlan, hogy a XIX. századi Magyarország egyik legfontosabb formálója volt.

A róla elnevezett tér fejlődése és átalakulása a XX. század első éveiben indult meg azzal, hogy ide került a városi vízellátás első víztornya (1910), amely funkcióját vesztve ma is ott áll. Az első világháborúig még vásártérként, illetve ezek szünetében katonai gyakorlótérként is funkcionált, hogy aztán a húszas években tovább csökkenjen a mérete, és igazi városi tér váljék belőle. Ekkoriban épült ugyanis a mai gépipari, illetve a víztorony mögött a szegényház, majd 1933-ban a mellette álló templom. De a két világháború között itt állt az országzászló is, és továbbra is erre vezetett az út a főváros, a vasútállomás és a Jászság felé. És itt állt az a híres kocsma is, amelynek nevét a mai napig őrzi a köznyelv, és ami miatt ez sokak számára még mindig a Gólya.

A tér a második világháború után lassan elszürkült. A 4-es út fejlesztésével a hetvenes évek elején lezárták a Thököly út felé vezető oldalát. Az országzászló helyére áttelepítették a Kossuth térről a 68-as gyalogezred obeliszkjét. Azt hiszem, csak a víztorony mentette meg attól az elmúlt évszázadban, hogy beépüljön, és végleg eltűnjön.

Mai arculatát alig tíz éve nyerte el. Bár a víztorony ma is üresen áll, körülötte a város egyik legszebb zöld területét alakították ki. A déli és az északi oldalán lévő körforgalmak révén ismét a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja lett.

(Ez az írás január 10-én jelent meg először)