Szerintem nemcsak udvariasságból tapsolt állva a közönség Molnár László Lovatlan Szent György című, Ady Endre verseket színpadra állító estjének a végén. Ahogy azt sem gondolnám, hogy ne lettek voltak őszinték Molnár könnyei a meghajlásnál. Pedig a vak sötétben elmondott legelső versnél még megijedtem, hogy mi lesz ebből. Aztán szűk másfél óra alatt úgy állt össze az egész, és úgy szippantotta be az előadás a közönséget, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Régen olvastam Adyt. A ?slágerei? persze ott vannak az agyam hátsó rekeszeiben. De be kellett látnom, hogy az emlékeimben élő versek egyáltalán nem azok, mint amiket ugyanazzal a szöveggel Molnár László előadott. És nem is azok a régi szavalatok, amelyek hajdan a Vers mindenkinek sorozatból, meg a nagy színészek verses lemezeiről bennem éltek. Voltak ugyan pillanatok, amikor, ha lecsuktam a szememet, egy pillanatra Latinovits Zoltán libbent át a Szín-Mű-Helyen, ám az est nagy része valami egészen más, egyedi és különleges volt.
Gőzöm nincs róla, hogy Molnár László mit és hogyan csinált, de tényleg életre keltette a versek gondolatait, nem rímelő szövegeket, hanem különleges történeteket mesélt a színpadon. Ráadásul, ahogy haladtunk előre az időben, úgy lett egyre tüzesebb, ugyanakkor a színdarabokból ismert Molnártól alapjaiban különböző, verselő színész.
Őszintén mondom, hogy szép lassan elvarázsolt az este, és azt éreztem, mint egy jó koncert végén: még-még ráadást. Volt is, persze egy nagy Ady sláger, az Intés az őrzőkhöz, ami két perc üzenet, életfilozófia, könyörgés és szellemi tápanyag lett egyszerre.
Jó volt a két táncos Kabdebon Szabolcs és Kinczel József is, de legyünk őszinték: ez nem az ő estjük volt. Profik voltak, szuper lett a koreográfia és a zene is, de Molnár mellett csak díszletek, az egyedül dolgozó színésznek pihenőidőt biztosító kellékek voltak. Ennek ellenére, persze kellenek, és minden tiszteletem az övék.
Nem tudom, de nagyon kíváncsi vagyok, hány estet élhet meg a Lovatlan Szent György. Elsősorban azért, mert csak akkor működik, ha befogadó és kíváncsi közönség szegődik társnak. Könyörgöm, kötelező iskolai osztályokat ne szervezzenek rá, mert jó közönség nélkül könnyen szenvedés lehet belőle. Pedig az lenne inkább a jó, ha rendszert lehetne csinálni az ilyen estekből. Csak részben azért, mert tényleg sok jó költőnk van még. Jobbára inkább amiatt, mert úgy érzem, az olvasható soroknak jót tesz, ha valaki úgy teszi helyre azokat, ahogy Molnár László a Lovatlan Szent György estjén.