A második feleség egy napjainkban, főleg Bécsben játszódó osztrák film. Ennek ellenére osztrák ember alig tűnik fel a képeken, Bécs ismert képeiből pedig talán csak a jellegzetes vörös-fehér villamos az egyetlen, ami valahol becsilingel a moziba. Ezzel együtt Umut Dag rendező egy ízig-vérig mai, osztrák problémát jár körül zseniális epizódokban. Még akkor is, ha ez a probléma a Bécsben elszigetelten élő török vendégmunkások magánélete.

Utálom a filmelőzeteseket, mert néhány jó jelenettel vagy pár jó mondattal képesek minden gagyit Oscar esélyesnek beállítani. Így inkább ki is hagyom őket. A második feleség esetében azonban erősen ajánlott a történet alapjait előre megismerni, mert akkor nem fogunk hosszú percekig azon gondolkodni, hogy a gyönyörű török fiatalasszony miért az apósával tölti a nászéjszakáját. Megnyugtathatok mindenkit, attól, hogy már az első snittnél tudjuk, a törököknél Törökországban megengedett a második feleség tartása, nem fogunk unatkozni, lesznek bőven fordulatok a történetben.

Pedig A második feleség sztorija egy végtelenül egyszerű, egyenesen végigvezetett családi dráma. Nincsenek benne zajos harci jelenetek, térdet csapkodós poénok, altesti disznóságok és undorító harci jelenetek. Még azt se mondhatnám, hogy a párbeszédírónak elkoptak volna az ujjai, hiszen ez a film a dialógusokat is csak minimális szókészlettel és mondathosszúsággal használja. És a főszerepeket játszó nők is olyanok, mintha török statiszták lennének, akik csökkentett színészi játékkal mutatják be különös életüket. Holott nyilvánvalóan nem azok, s mégis úgy működik ez a film, mint a legpompásabb svájci óra.

Dermesztő rádöbbeni, hogy szinte a szomszédunkban hogyan élnek emberek. Felfoghatatlan, hogy a hagyomány tisztelete milyen visszatartó erő lehet a fiatalokban. Elgondolkodtató, hogy micsoda elszigeteltségben képesek élni az Európába érkező népcsoportok. És, ha ehhez még a film kapcsán abba is belegondolunk, hogy a szintén nem túl távoli Törökország kisázsiai hegyei között milyen körülmények közül élnek azoknak a rokonai, akik nyaranta vendégmunkásként átszáguldoznak rajtunk is, akkor talán más megvilágításba kerülnek saját körülményeink.

A második feleséget nézve, és tulajdonképpen minden percét élvezve, egyetlen dolog miatt marad nagyon keserű a szőlő. Igen, nem szabad a film végén felvetnünk, hogy ha a sógorok így tudnak egy társadalmi kérdésről játékfilmet készíteni, akkor a mi világhírű filmiparunk miért nem. Mi hiányzik ahhoz, hogy arról a számtalan ügyről, meg problémáról, ami bennünket is feszít, úgy készüljön magyar játékfilm, hogy mondjuk egy osztrák kisváros, egyébként nem művészfilmeket faló, átlagnézője is azt mondja utána: megérte az árát, kiváló szombat esti szórakozás volt?