Ha elfogadjuk tényként, hogy Szolnok városfalának egyik kapuja a XIX. században valahol a régi Néplap székház környékén állt, akkor talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk: bő két évszázada a mai Táncsics utca folyó felőli vége a város pereme lehetett. Azon túl már a szérűskertek, a távolabbi települések felől érkező utak, a Tisza parton a sóházak és a kikötők voltak, valamivel távolabb pedig a Ferences templom és a rendház állt. A szabadságharc után azonban gyors ütemben a város belsejébe került a terület, sőt a XIX. század végére már kifejezetten belvárosnak számított a főteret a folyóparttal összekötő utca.
Az első ismert neve – Német utca – azokra a jobbára német nemzetiségű sótisztekre utal, akik a folyóparton álló sóházakban, a birodalom egyik fontos adóbevételének a beszedéséről gondoskodtak, és valószínűleg a mai Táncsics utcában lakhattak. Az utca még akkor is a Német nevet viselte, amikor a XIX. század második felére már elvesztette jelentőségét a só, ráadásul az utca végéről a sóházak is kezdtek eltűnni, hogy helyet adjanak a város gimnáziumának, illetve a hídig elterülő hatalmas állatpiacoknak.
Az utca kétarcúsága a XIX. század végén lehetett a legszembetűnőbb. A számozás szerinti alsó vége, a városias Piac térből indult, sarkán előbb a régi, majd az 1884-ben átadott új városházával. A folyó felé haladva azonban egyre kisebb és jellegtelenebb házak állhattak, a végén pedig a Tószeg felől a hídra vivő út vezetett el. A XX. századot azonban már új névvel kezdhette az utca, hiszen 1894-ben, amikor a Piac térből Kossuth tér lett, a Német utca nevét is Városháza utcára változtatták.
Így a Városháza utca végére épült fel 1912-ben a város első kőszínháza, aminek közelében ekkor már nemcsak a gimnázium, de a református templom is állt, sőt a piacok helyén már valamiféle park is kezdett körvonalazódni. Ám az igazi fejlődésére már gróf Apponyi Albert utca néven került sor.
Apponyi Albert egyébként a dualizmus egyik legjelentősebb konzervatív politikusa volt, aki nemcsak országgyűlési képviselő illetve vallás és közoktatási miniszter volt, hanem az 1920-as párizsi béketárgyalásokon a magyar delegáció vezetője, 1923-tól 1933-ban bekövetkezett haláláig pedig Magyarország képviselője a Népszövetségben. És nem mellesleg közel öt évtizeden át Jászberény országgyűlési képviselője, 1921-től pedig Szolnok díszpolgára. Gondolom, ez indokolta, hogy még életében utcát neveztek el róla.
Ráadásul Szolnok akkoriban leggyorsabban fejlődő, városiasodó utcáját. Az úgynevezett Speyer-kölcsönnek köszönhetően ugyanis ebben az időben épült fel a városháza melletti városi bérház (Táncsics M. u. 1.), a mellette lévő különösen szép lakóház, illetve velük szemben további két, leginkább nagyvárosokra jellemző bárház. Azaz az utca főtér felőli végén folytatódott az a bérpalota építés, ami a város első aranykorában, a XIX. század végén, a Kossuth úton zajlott.
Aztán a huszadik század második fele, alaposan beletenyerelt az 1950 óta Táncsics Mihály nevét viselő utca képébe. Páros oldalának elején felépült a katonai bérház, amit a 2000-es években elkövetett tetőtér ráépítés tett igazán rondává. Fentebb, a két említett bérház közé, illetve mellé jellegzetes szocialista típusházak kerültek, hogy a 12. szám után a nőtlen tiszti szállás, illetve a Szolnok – általam – legrondábbnak tartott tízemeletese kerüljön. Ha átnézünk a páratlan oldalra, és ott szemügyre vesszük a 11-es szám emeletráépítését, akkor szerintem nyugodtan tárlatvezetést tarthatunk a szocialista városépítészet melléfogásaiból. Nem megfeledkezve a korábbi három telekre épített, és mára funkcióját vesztett Helyőrségi Művelődési Otthonról (HEMO) sem. Szerintem csak az 1991-ben felújított és kibővített Szigligeti Színház épülete, illetve a 2010-ben felavatott Szín-Mű-Hely menti valamennyire a helyzetet.
Mindezeken kívül számtalan olyan apróság van az utcában, amire érdemes felhívni a figyelmet. Például az utca elejéről, valószínűleg színesfém tolvajok által, fényes nappal meglovasított szobor hűlt helyére. Vagy éppen arra, hogy egykor az 1-es számú ház alagsorában működött a városi múzeum és könyvtár. De meg kell említeni azt is, hogy ebben az utcában található az ország legteljesebb sorkatonai kiállítása is. És ne feledkezzünk meg az utcában található emléktáblákról és szobrokról sem – igaz Táncsics Mihályra egy sem emlékeztet -, bár a múltat leginkább megjelenítők helyrajzilag nem ebben az utcában, de mégis a Táncsics végén álltak.
