(Nyári ismétlés. EZ az írás 205. április 28-án jelent meg először.)

A Szabadság tér lényegében a Tisza-híd és a torkolathoz közelebb eső Zagyva-híd belvárosi hídfője. A két hídról levezető utakon kívül a Pólya Tibor, a Balogh Kálmán és a Kossuth utcák torkollanak bele, míg a Damjanich utca tulajdonképpen az egyik oldalát jelenti. Biztos, mérnöki pontossággal is lehatárolhatók a tér szélei, laikus módon azonban nehéz meghatározni, hogy ahol nem állnak házak, meddig is tart ez a közterület. Amin stratégiai fekvése miatt a történelme mindig rajta hagyta a kézjegyét.

Mai arculata a XIX. század második felében kezdett kialakulni, amikor a 6-os számú telken Obermeyer Lajos felépítette késő klasszicista stílusú lakóházát. Hogy 1856-ban mi lehetett a közterület neve, nem tudom, az azonban tény: a mai Varga Katalin Gimnázium épülete mindig fontos szerepet játszott Szolnok működtetésében, hiszen volt benne megyei hivatal, törvényszék és posta is, még mielőtt a harmincas években, ideiglenesen gimnázium lett belőle.

A tér második legidősebb épülete a 3-as szám alatt álló Gyömörey-féle, késő eklektikus stílusban épült lakóház. A ma Munkaügyi Központként funkcionáló palota a pesti Nay és Strausz műépítők munkája, akiket a Hatvanas mellett álló Kintzler-ház miatt kért fel annak idején az építtető, Gyömörey Félix. A ház átadásakor a Honvéd téren állt, ami a közterület második ismert neve volt. Az első ugyanis a Sétakert, amit a mai Damjanich utcai parkoló és a Végzősök parkja helyén lévő közkertről kaphatott. A tér ilyen néven való említése még az előző századfordulón is előfordult, holott akkor már a mai név volt a hivatalos elnevezés.

A ma is álló épületek közül a 2-es számú, sarkán tornyos, szecessziós bérház lehetett az első, ami már a Szabadság térre kapta az építési engedélyt. Építésének idejét – képeslapok alapján – az 1910-es évek második felére teszem. Leghíresebb lakója Dr. Kiss Gábor volt, akit a ház falán elhelyezett emléktábla költőként jelöl, ám érdemes azt is megjegyezni róla, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban a város első embereként mentette a még menthetőt.

A tereket általában úgy szokták számozni, hogy a házszámokat követve, körüljárhatjuk azt. Az 1894 óta Szabadság nevet viselő tér esetében azonban ez nem így van. Az 1-es szám ugyanis valahol a mai Pólya Tibor út végén, a Balogh Kálmán és a Zagyva között állhatott, de szerintem a hatvanas évek végén, a majdani Kun Béla körút kialakításának egyik lépéseként tűnt el. A 2-es és 3-as számon kívül ma már a 4-es és 5-ös sincs meg, helyükön a Varga 1989-ben átadott szárnya áll. Egykor két kisebb ház volt itt, amelyek közül az egyikben patika működött. Előttük pedig talán még az ötvenes években is Szolnok legforgalmasabb helyközi buszmegállója működhetett.

Ahhoz, hogy megtaláljuk a 7-es számot, vissza kell fordulnunk, és a Zagyva-híd előtt át kell mennünk a hídfők által közre fogott területre. A 7-es ugyanis az egykori bölcsőde, ma a múzeum raktára, aminek különlegessége, hogy falán a mai napig látható a régi kerületes tábla. Elvileg valahol mellette van a 8-as szám, bár nem tudom, pontosan hol, mert torkolatra néző Tiszai Evező Egylet csónakháza, ami szerintem a tér negyedik legrégebbi épülete, már a 9-es szám.

A Szabadság tér meghatározó építménye természetesen a közepén álló Szolnoki csata emlékműve, amit Borosnyai László, Külső-Szolnok megye honvédegyletének elnöke tervezett, és 1869. március 5-én állították fel. Érdekessége, hogy felállításakor Jász-Nagykun-Szolnok megye még nem létezett, és Szolnoknál jóval nagyobb városok is voltak a majdan létrehozandó megye területén. Ráadásul az emlékmű alig két évvel a kiegyezés és húsz évvel az emlékezetes csata után felavatták, ami arra utal, hogy élénken élhetett a városban az ütközet és a szabadságharc emlékezete.

A ma látható emlékmű természetesen nem pontosan az, amit lassan másfél évszázada felállítottak. És abban se lehetünk biztosak, hogy pontosan ott áll, ahová 1869-ben az eredeti került. A közeli átkelők többszöri átépítése miatt ugyanis a Szabadság tér szerkezetén is sokszor kellett változtatni, ami a térszín emelkedéséhez is vezetett. Érdemes megnézni a hatvanas évek előtt készült felvételeket, és azonnal feltűnik, hogy például a Szabadság tér 2-6. számok előtti járda annak idején nem a közút szintje alatt, hanem azzal egyvonalban volt. Így akár azt is mondhatjuk, hogy a Szabadság tér „dombja” alatt több rétegben is ott lehet mindazok lábnyoma, akik az elmúlt évszázadokban itt keltek át a Tiszán, hogy Szolnokon átutazzanak vagy Szolnokra megérkezzenek.