Egy új, szolnoki közösségi tér építésének az ötlete 2007-ben vetődött fel, amikor elindult az országos Agóra-projekt, azaz a megyeszékhelyek uniós forrásból, a vonzáskörzetüket is kiszolgáló, multifunkcionális közösségi központok építésére pályázhattak. Hogy Szolnok milyen tartalommal és épülettel próbálja megszerezni a közel 2 milliárd forintos forrást, arról a városházán Szutorisz-Szügyi Csongor vezetésével és Matuz János, színházi dramaturg közreműködésével indult el a közös gondolkodás. Ennek egyik alapja, a város kulturális életében évtizedeik fontos szerepet játszó Matuz 60 oldalas dolgozata volt, ami irodalmi igényességgel vázolta fel, miként képzeli el Szolnok közművelődését.
– Volt, hogy heti két-három egyeztetést is tartottunk – mesélte Álmosdi Árpád, aki felesége és alkotótársa, Csendes Mónika révén, a kilencvenes években került Szolnokra. Munkásságukat a Xavéri Szent Ferenc kápolna és a Vártemplom tornyának felújítása mellett a Tisza mozi, a Művésztelep, a Főposta, a Szentháromság tér rekonstrukciója vagy a Mustármag óvoda építése fémjelzik. – Az épület helyeként több alternatíva is felmerült, például az Indóház területe vagy a Tiszaliget. Volt olyan elképzelés is, hogy a tárházat újítanánk fel, vagy a színház és a szobaszínház földalatti összekötésével jönne létre az új közösségi tér.
Egy évnyi egyeztetést követően, 2008 tavaszán a város jelölte ki a helyszínt, a volt pártház parkolóját. Majd viszonylag gyors leadással olyan vázlattervet kértek az építészektől, ami alapján maximalizálni lehetett az uniós támogatást. Ehhez figyelembe kellett venni az Agóra-projekt előírásait, például, hogy az épületben legyen egy legalább nyolc méter belmagasságú előadóterem. Emellett igyekeztek követni Matuz János elképzeléseit, aki – az akkor még Terminálnak nevezett épületet – kulturális átjátszó-átszálló helynek álmodta meg, rengeteg érdekes térrel és szójátékkal. Például a játszóház Ter-mini lett volna. Illetve akkor még kifejezetten hangsúlyosnak ígérkezett a „csodák palotája” vonal is.
Az Agóra pályázaton való indulást 2008 nyarán jelentette be a város, és a 16 kandidáló település közül be is került abba a kilencbe, ahol elkezdődhetett a projekt megvalósítása. Igazából ekkor vált sokak számára világossá, hogy a délibábos terv valósággá válhat, lesz pénz a projekt megvalósítására. Ami egyben azt is jelentette, hogy újabb ötletelők – Szutorisz-Szügyi Csongor széles körű egyeztetést indított el a városban – és ötletek tűntek fel, amiket nagyobbrészt bele kellett dolgozniuk a tervekbe. Ennek az időszaknak köszönhető például, hogy egy nagyobb kiállítótér került az első emeletre, illetve az ANKK-ba került a Szolnok TV.
– Közben erősen támaszkodnunk kellett a meglévő Aba-Novák Kulturális Központra is – mesélték a tervezők. – Részben, mert maga a pályázat is együtt kezelte a két épületet, illetve, mert nagyon meghatározta azt a környezetet. Ha nincs az ANKK, egészen más épületet tervezünk volna.
Két évvel az első ötletelés után, 2009 tavaszára elkészültek az épület engedélyezési tervei. Az építkezés azonban nem indult el, sőt megtorpanni látszott. Ráadásul 2010 elején, az Aba-Novák élén is vezetőváltás történt, ami a tervek ismételt átszabását jelentette. Ekkor került ki például a második emeletről a rekreációs – szolárium, szauna, büfé – rész: helyette inkább flexibilis, jól variálható helyiségeket kértek az épületbe.
Így jutottak el az év tavaszára a kiviteli tervek körülbelül 50%-os készültségi állapotba, amit a város elkért. Majd ismét leállt a projekt, hogy aztán 2011-ben megjelenjen az inkább az engedélyes tervekre alapozó kivitelezői közbeszerzési pályázat, ami után a tervezők több mint négyszáz kérdést kaptak a jelentkezőktől. A végül győztes Bau-Komplex Kft. pedig úgy állt neki 2011 decemberében az építkezésnek, hogy a kiviteli terveket menet közben készíttette el.
– A kivitelezőt is a jó szándék vezette, de nyilvánvaló volt, hogy három-négy év alatt semmivé lett az a tartalék, amit azért állítottunk be 2007-ben a költségvetésbe, hogy az inflációt, a menet közbeni változásokat, vagy a nem várt kiadásokat fedezni lehessen. Így spórolni kellett, aminek áldozatul esett például néhány speciális álmennyezet vagy vizesblokkok egyes részletei. Más Agórákkal ellentétben azonban a berendezés alig szenvedett csorbát, pedig a mai közbeszerzési szabályok között igen nehéz a minőség fenntartása. Végül sikerült elérni, hogy a terveinknél maradjanak, így ma nem szedett-vedett bútorok vannak az épületben.
Akik nyomon követték a Terminálnak indult, végül Agóraként megvalósuló épület kivitelezését, azok emlékeznek, hogy nemcsak a tervezésben, de olykor az építésben is voltak szünetek. Az induláskor kihelyezett kötelező uniós táblán például az szerepelt, hogy a 2011 telén induló építkezés 2012. augusztus 31-ig befejeződik. Ám ez még a következő évad elejére sem történt meg, így csak 2014. szeptember 1-jén sikerült átadni az épületet. Ami nem azt jelentette, hogy a tervezők munkája véget ért volna, hiszen akkor jöttek a használók, az Agórában dolgozók kérései. Csendes Mónika úgy emlékezik, hogy így készült el még tavaly nyár végén a külső grillpult.
– Mindig tudomásul vettük a módosításokat, mert szerintem az építész nem önmagért tervez, hanem egy közösségnek épít – vallja Álmosdi Árpád. – Kvázi koordinálja azokat az erőket, amelyek egy épület születésére hatnak. Persze, sokkal szimpatikusabb volt induláskor, hogy egy emblematikus épületet tervezünk, ami önmagában is látványosság, és turistákat vonzhat a városba. De magunkénak érezzük a végül elkészültet is, ami inkább egy hagyományos művelődési ház lett. És bár egy áráért lényegében öt házat terveztünk, sokszor nagyon nehéz volt, de végigcsináltuk, sokat tanultunk, a szívünk-lelkünk benne van.
A tervezési munka egyébként egy kisebb zenekarnyi mérnök (32 fő) közreműködésével zajlott. Rajtuk kívül az épület előtti térburkolatot egy pécsi cég, az eredetileg az épülethez szervesen kapcsolódó harangtornyot pedig önálló campanile-ként egy a tervező házaspárral jól együttdolgozó fővárosi páros, Kövér István és Révai Attila tervezte meg.
– Hogy annak idején miért vállaltuk el? Az uniós támogatás mézesmadzagjától eltekintve mi is dilemmáztunk, hogy szükség van-e egyáltalán Szolnokon egy újabb művházra, de egy ilyen beruházás esetén elsősorban nem rövidtávú szempontokat kell mérlegelni, hanem a városfejlesztés távlati stratégiáit. Az pedig számos hazai és külföldi példán bebizonyosodott, hogy a kultúra, és a kulturális infrastruktúra fejlesztése nélkül nem lehet jövője egy városnak.
