2025.10.22. (szerda)

Hal, sparhelt, halkolbász

Hal, sparhelt, halkolbász

Dátum:

Ötödik alkalommal rendezi meg a Szolnoki Sportcentrum és Sportiskola a Tiszai hal napját. A Tiszai hajósok terén és a Tiszavirág-híd alatt, szeptember 30-án a Sparhelt valamint a Halkolbász és halétel fesztiválok is várják az érdeklődőket. Az egyik szervezőt, Pap Bélát kérdeztük.

– Egy egész napos, országos tévéműsor részeként indult 2013-ban a Tiszai hal napja. Hogyhogy a műsor már nem létezik, a szolnoki esemény viszont igen?

– Valóban azzal kezdődött az egész, hogy Szolnok is legyen benne a Szeretlek Magyarország című műsorhoz kapcsolódó körkapcsolásban. Aztán az arra kitalált első Tiszai hal napja olyan jól sikerült, hogy a Szolnoki Sportcentrum vezetője, Rózsa József és Ribár Zsuzsa kolléganőm úgy döntöttek, érdemes folytatni ezt a beszédes elnevezésű rendezvényt. Még tavaly is volt tévés kapcsolás, talán idén is lesz, de már tényleg nem ez a lényeg. Hanem, hogy a Tiszával összefüggésben megmutathatjuk a múltat, a jelent és a jövőt, és sokat beszélhetünk a halról valamint a Szolnokra egykor nagyon jellemző halételekről.

– Bevált a helyszín is, vagy azért lesznek változások?

– A helyszín most is a Tiszai hajósok tere, ami idén kiegészül a Tisza mozival, illetve az országzászló mögötti rakpart, a Tiszavirág-híd alatt a sójától – a hajó lerakótól – egészen a gimi előtti részig. Azért van szükségünk ekkora helyre, mert immár hagyományosan kapcsolódik a Tiszai hal napjához a Sparhelt fesztivál, illetve idén a Halkolbász lovagrend 9. halkolbász töltő versenye és halétel fesztiválja is. Ja, és persze horgászversenyt is megrendezzük. Fent a téren rendezzük be a Szél-KA-land gyerekfoglalkoztatót, ahol minden a halról szól majd. De lesz itt a Tiszával valamilyen módon összefüggő népi játszóház, kézműves foglalkozás, a folyó múltjáról és élővilágáról szóló kiállítás, kitelepülő horgászbolt, és egy kis vendéglátás is. Sőt, a tiszai bőgős hajók vontatását is kipróbálhatják a legkisebbek, akiknek egy stilizált hajót kell majd a tértől a Tiszai moziig húzniuk. Ahol egyébként egész nap természetfilmeket vetítenek.

– Nem kerülhető meg a már érintett vendéglátás. Lehet majd hagyományos vagy éppen különleges halételek vásárolni? Érdemes kimenni egy ebédre?

– A rakparti részen lesz a Sparhelt fesztivál, ami lényegében egy közösségi esemény, hiszen cégek és baráti társaságok sütnek-főznek ezeken a régi eszközökön. Ugyancsak lent lesz a halkolbász fesztivál, ahol már kóstolni is lehet. A kettő között pedig berendezünk egy fedett halászcsárdát, ahol azokat az ételeket lehet majd fogyasztani, amiket a helyi és egy szegedi étterem készít a helyszínen. Egyébként ezen a helyen szeretnénk megidézni a régi idők hangulatát, így várjuk a szolnokiak olyan tárgyait, amelyek szerintük nélkülözhetetlenek egy halászcsárdában.

– A Tiszai hal napja inkább családi vagy gasztronómiai esemény?

– Elsősorban családi program, ami a kisebb gyerekeket és szüleiket célozza meg. Ezért is elmaradhatatlan része a rendezvénynek a halsimogató medence, amibe nyugodtan belenyúlhatnak a kicsik, és próbálhatnak élő halakat megérinteni. Vagy horgászhatnak is, persze csak úgy, hogy a kifogott halakat visszadobják. És idén is lesz haltelepítés. Itt annyit változtattunk, hogy az elmúlt évek tapasztalataihoz igazodva kétszer lehet majd a Tiszába halakat engedni. Délelőtt 11 órakor pontyokat, délután háromkor pedig kecsegéket engedünk majd közösen a folyóba. Mindezek mellett a Tiszai hal napja persze egy gasztronómiai esemény is, ahol nemcsak a közismert halételeket lehet majd kipróbálni.

– Lesznek-e kísérő rendezvények, például koncertek? Illetve mi lesz a tábortűzzel?

– A Tiszai hajósok terén és a rakparton is lesz egy-egy színpad, amiken ha éppen nem gasztronómiai bemutató zajlik, akkor gyerekműsorok, táncházi programok és kisebb koncertek lesznek láthatóak. Immár hagyomány, hogy a lakiteleki Vándor-Ló Egyesület felállít egy jurtát, benne egy különleges kiállítással. És, ha még ez sem lenne elég, akkor nem feledkezhetünk meg a B-Active európai sporthétről, amihez Szolnok ezzel az eseménnyel kapcsolódik, berendezünk egy sportparkot, ahol a gyerekek mellett a fiatalabb korosztály is elfoglalhatja magát. Jó idő esetén pedig a szokásos tábortűz sem marad el, amit idén a Tiszavirág-híd alatt szeretnénk majd meggyújtani. Remélem, jó időnk lesz, sokan üljük majd körbe, és együtt hallgatjuk a nap végén a moldvai táncház zenekarát, akik magyar népdalokkal igyekeznek majd fokozni a hangulatot.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

„Nem az én, az alkotás a fontos”

Kádár-Csomor Gábor 44 anzix – tollrajzok Szolnokról című kiállítása október 3-tól látható az Agórában. A „Széchenyipiros” rajztanárával Szolnokról és diákjairól is beszélgettünk.

Szolnoki faitató

Molnár Róbertet rádiókból, rendezvények konferálójaként és zenészként is ismerhetik, miközben lelkes természetvédő is. Idén nyáron pedig elindította a Szolnoki Faitatók csoportot.

Kicsi színház, nagy kihívás

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) 33 év után érkezik újra Szolnokra. Barabás Botond, a Szigligeti Színház igazgatója azt szeretné, ha a következő hét a szakmának és a közönségnek is szólna, miközben a város 950 éves jubileumának is kiemelkedő eseménye lenne.

Volt, hogy megkönnyezték

A Szolnok TV három munkatársa készítette azt a dialízisről és transzplantációról szóló dokumentumfilmet, amelyet február 12-én a Tisza moziban láthat először a közönség. Kárpáti Zoltán vágó, Mácsai Gábor operatőr és Skultéty József szerkesztő-riporter 2023 elején kezdett dolgozni a filmen.