2025.10.21. (kedd)

Ivánék újra Szolnokon

Ivánék újra Szolnokon

Dátum:

Az elmúlt évek legsikeresebb hazai koncertzenekara, komoly nemzetközi karrierrel a hátuk mögött. Több fellépésből álló európai turné után érkeznek újra Szolnokra. December 9-én a Váróteremben lép fel az Iván & the Parazol. Az énekes Vitáris Ivánnal beszélgettünk.

– A közösségi oldalatok szerint november közepétől egy elég hosszú európai turnén voltatok. Milyen közönség előtt léptetek fel? Mennyire ismerik az Iván & the Parazolt külföldön?

– Csehország, Németország és Hollandia volt ezúttal a célpont. Érzékelhető, hogy azokban az országokban és városokban, ahol jártunk már korábban, egyre nagyobb lelkesedéssel várnak vissza minket. Prágában például már 150-200 ember jött le a bulinkra. Berlinben, ahol három éve gyakorlatilag üres ház előtt játszottunk, most nagyjából hetvenfős közönségünk volt, ami kifejezetten jónak mondható. Építeni kell a jelenlétünket ezekben az országokban, és előbb-utóbb meglesz az eredménye a dolognak.

– Szolnokon sokszor felléptetek már, igaz viszonylag régen voltatok itt legutóbb. Hogyhogy a külföldi turné mellé mi is beférünk? A december 9-ei, Váróterembeli koncertetek egy hazai turné része, vagy csak egy szimpla hétvégi fellépés?

– A turné folytatódik, csak a külföldi fellépések után, még ebben az évben, jön néhány magyar helyszín. Vannak városok, ahol valóban régen játszottunk, ezért semmi esetre se szerettük volna kihagyni őket az idei helyszínek közül. Szolnok is ilyen. Annak idején a legendás Frakk klubot nagyon szerettük, a Tisza moziban is voltak jó bulijaink, szóval, ha belefér, Szolnokra mindig visszatérünk.

– Mennyit játszotok egy évben? Nekem úgy tűnik, az Iván & the Parazolnak nem a fesztiválszezonból áll az év.

– Változó. Vannak időszakok, amikor szinte kétnaponta játszik a zenekar, vagy mint most, hogy zsinórban kilenc bulit is lenyomunk. Az eddigi legnagyobb koncertszám egy év alatt nagyjából száz körül lehetett. Idén valahol hetven körül lesz a vége, de most más nehézségek miatt vállaltunk kevesebb fellépést.

– Akik voltak a korábbi Tisza mozis koncertjeiteken, azok miben számíthatnak másra a Váróteremben? Milyen programmal készültök?

– Válaszolhatnám erre, hogy egy koncert milyensége nagyon nagy részben a közönségen múlik. Simán előfordult már, hogy kevés embernek játszva azt éreztük, évek óta az volt az egyik legjobb fellépésünk. És persze volt olyan is, amikor több ezer ember előtt érezzük azt, hogy valami nem az igazi. A zenésznek, a zenekarnak mindig hoznia kell a maximumot, meg kell halni a színpadon. De ugye van olyan is, hogy szép halál.

– A december 9-ei Várótermes koncertetekre nem egyedül érkeztek, hisz a The Bluebay Foxes lesz az előzenekarotok? Korábban is vittetek már kezdőket magatokkal. Idén miért éppen a The Bluebay utazhat veletek?

– Az NKA Hangfoglaló Program Induló előadói alprogramjának egyik idei támogatottja a The Bluebay Foxes, és engem ért a megtiszteltetés, hogy a szakmai mentoruk lehetek az elkövetkező egy évben. Szóval ez is egy fontos szempont volt a választásnál, a másik pedig, hogy nagyon jó zenészek. Mindig adtunk arra, hogy jó és érdekes előzenekart vigyünk magunkkal.

– Hogy áll az új lemezetek?

– Készül. Januárban, Los Angelesben, az East West Stúdióban folytatjuk a munkálatokat, ami óriási élmény. Szerintem a most következő anyagnál van esély arra, hogy a hat-hét éve keresett sound végre megszólaljon, és a helyén legyen minden. Meglátjuk!

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

„Nem az én, az alkotás a fontos”

Kádár-Csomor Gábor 44 anzix – tollrajzok Szolnokról című kiállítása október 3-tól látható az Agórában. A „Széchenyipiros” rajztanárával Szolnokról és diákjairól is beszélgettünk.

Szolnoki faitató

Molnár Róbertet rádiókból, rendezvények konferálójaként és zenészként is ismerhetik, miközben lelkes természetvédő is. Idén nyáron pedig elindította a Szolnoki Faitatók csoportot.

Kicsi színház, nagy kihívás

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) 33 év után érkezik újra Szolnokra. Barabás Botond, a Szigligeti Színház igazgatója azt szeretné, ha a következő hét a szakmának és a közönségnek is szólna, miközben a város 950 éves jubileumának is kiemelkedő eseménye lenne.

Volt, hogy megkönnyezték

A Szolnok TV három munkatársa készítette azt a dialízisről és transzplantációról szóló dokumentumfilmet, amelyet február 12-én a Tisza moziban láthat először a közönség. Kárpáti Zoltán vágó, Mácsai Gábor operatőr és Skultéty József szerkesztő-riporter 2023 elején kezdett dolgozni a filmen.