– Nagyon sejtelmes az október 8-ai előadás címe. Ráadásul helytörténetre utal, miközben Ön inkább a kommunista párt történetét kutatja. Valami rejtélyre kaphatnak választ azok, akik elmennek a Szent Imre Művelődési Házban tartandó előadására?

– Ha az elején akarom kezdeni, akkor először is be kell vallanom, hogy a fő kutatási témám – a Magyar Kommunista Párt története 1945 és 1948 között – apró mellékszálából lett egy olyan hógolyó, ami mára lavinává dagadt. Két éve ugyanis rendeztek egy várostörténeti konferenciát, és miután köztudott, hogy a háború után Szolnokon készült először városrendezési terv, a kor kutatójaként felkértek előadás tartására. Én pedig, hogy ne csak a már ismert dolgokról beszéljek, miszerint a város háború utáni polgármesterének, Zsemlye Ferencnek a felkérésére Papp Imre készítette el azt a bizonyos tervet, elkezdtem kutakodni a levéltárban található dokumentumok között. És kiderült, hogy az 1946-ban készült terveknek komoly előzményei vannak, csak éppen nem beszéltünk, sőt lassan nem is tudtunk róla.

– Mielőtt az előzményekbe belemennénk: mit tartalmaz ez a háború után készült városrendezési terv, és mi lett a sorsa?

– Lényegében ennek az eredménye mindaz, ami ma Szolnokon körülvesz bennünket. Ebben már szó volt arról, hogy a piacot a főtérről el kell helyezni, hogy szükség van egy uszodára, a későbbi Damira, hogy meg kell nyitni a Szapáry út folytatását, szükség van a mai Szántó és Szolnok Ispán körutakra, a Várkonyi térre, a Tallinn városrész fejlesztésére. Lényegében kijelölte a város és a városon belüli övezetek határait. Kimondta például, hogy a városból a mezőgazdasági udvarokat ki kell szorítani, a nagy portákat fel kell osztani, hogy újabb utcákat lehessen nyitni. Ez volt Szolnok első modern városrendezési terve.

– Ami aztán az ötvenes évek végétől a nyolcvanas évek elejéig meg is valósult, sok részletében a 900 éves évfordulóhoz kapcsolva.

– Pontosan, csak éppen ennek a tervnek korábbra nyúlnak a gyökerei, és ez az, amivel az előadásomban foglalkozni fogok.

– Merthogy?

– Egyszerűen azért, mert az a terv, amit Papp Imrének tulajdonítunk, lényegében a második világháború előtt elkészült, és Bajor József (a mellékelt fotón) városi főmérnök munkája. Aki a Tóth Tamás polgármester nevéhez köthető városi panamák után került Szolnokra, és mivel 1937-ben törvény jelent meg arról, hogy minden városnak városrendezési tervet kell készítenie, az egész feladat a nyakába szakadt. És azt mondhatjuk, hogy mindaz, amivel alig tíz évvel később előálltak, az lényegében Bajor munkájának új borítóval történt újrahasznosítása.

– Mert történt valami Bajor József városi főmérnökkel a háborúban?

– Túlélte, és még majdnem egy évtizedig a város szolgálatában állt. Sőt, van olyan újságcikk, amiben éppen ő magyarázza a Papp-féle terveket. Az előadásomban majd külön kitérek a sorsára, arra, hogy a Rákosi-korban miként használták ki.

– Az Ön olvasatában miről szól az egykori főmérnök és a tőle „lopott” városrendezési terv sorsának alakulása?

– Pontosan arról, amiről nagyjából a kommunista történetírás. Ami azt próbálta elhitetni, hogy a felszabadulás előtt nem született semmi előremutató vagy modern. Egyszerűen nem illett a „felszabadulás” utáni önképbe, hogy egy modern város tervei lényegében már a Horthy-korban megszülethettek, tehát úgy kellett az egészet beállítani, mintha az a szocializmus eredménye lenne. És ez olyan jól sikerült, hogy néhány éve még én is elfogadtam azt a narratívát, miszerint Zsemlye kérésére Papp Imre dolgozta ki azt a tervet, ami ma is meghatározza Szolnok arculatát. Már csak azért is, mert a Szolnok múltjáról és XX. századi fejlődéséről sokat publikáló Kaposvári Gyula írásaiban is ez jelent meg. Hozzátéve, hogy azért voltak olyan publikációi, amiben elég szőrmentén fogalmazott.

– Miért éppen most kerül sor erre az előadásra? Van ennek valami célja, aktualitása?

– A mostani előadásnak csak annyi az apropója, hogy a Keresztény Értelmiségi Szövetség szolnoki csoportja most kért fel. Kováts Andrea szervező csak azt kérte, hogy ha lehet, várostörténeti előadást tartsak. És mivel a Bajorról írt dolgozatom meg fog jelenni a múzeum évkönyvében, kézenfekvő volt ezt a témát választani.

– A városnak, a város múltja iránt érdeklődőknek nincs némi tartozása az egykori városi főmérnökkel szemben?

– Ez egy fontos felvetés. Néhány évvel ezelőtt Bojtos Gábor megírta a város első női képviselőjének, Gergelyffy Gézáné és férje történetét, ami sok tekintetben hasonlít Bajor esetére. Olyan, a Horthy-korban élt emberek voltak, akik megérdemlik az utókor tiszteletét, de a háború után egyszerűen kiradírozták a történelemből. Úgy érzem, ebből a szempontból nemhogy fehér, még feltáratlan foltok vannak Szolnok történetében, de sok mindenről egyáltalán nem is sejtjük, hogy nem tudjuk. Azért is tartom fontosnak ezt a kutatást, a belőle születő tanulmányt és előadásokat, mert talán mások érdeklődését is felkelti ezek iránt az átírt vagy kiradírozott történetek iránt.

(Csönge Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatójának „Ki volt Szolnok városrendezési tervének az atyja?” című előadását 2018. október 8-án, hétfőn 16.30 órától hallgathatják meg a KÉSZ szervezésében a Szent Imre Művelődési Házban.)