NYÁRI ISMÉTLÉS – Ez az írás 2019. március 20-án jelent meg először.

A nyolcvanas években gőzöm se volt arról, ki lehetett K. Bózsó K., Molnár Anna, a Szovjet Györgynek becézett Orosz György vagy éppen, hogy a Jászi meg az Ecseki személyre vagy földrajzi helyre utal-e. Nekem pont elég volt, hogy ezekről a nevekről azonnal tudtam: a Széchenyi-lakótelepen lévő utcákat jelölnek, tehát a 24-esre kell felszállnom, ha valakihez ezen utcák valamelyikébe akarok elmenni. Nagyjából pontosan ennyire érdekelt, hogy kik voltak a Tanácsköztársaság utca környékén táblát kapó személyek, vagy éppen a színháztól miért az F. Bedén jövünk ki a 4-esre.

A mából nézve mindez azért is érdekes, mert azokban a nyolcvanas években végigálltam néhány tanácsköztársasági megemlékezést, tanultam is a dologról minimum kétszer, de valahogy a szolnoki vonatkozásokat, a helyi „hősöket” senkinek sem akaródzott emlegetni. Amiből tanulság számomra, hogy lehet a közterületeket bárkiről elnevezni, átnevezni, visszanevezni, néhány év alatt arctalan utcatáblák lesznek. Talán ezzel is magyarázható, hogy az 1919-es nevek még 2013-ban is a helyükön voltak Szolnokon.

Szolnok helytörténetéhez azonban ezek a nevek is hozzátartoznak, ezért egy bejegyzést talán megér, hogy leginkább négy évtizeddel ezelőtt ki mindenkiről neveztek el közterületeket a városban.

A legmegdöbbentőbb talán K. Bózsó K. (Károly) ilyen formában történt „kitüntetése”, akiről annyit jegyeztek fel, hogy bár szobafestő és mázoló volt, a MÁV-műhely alkalmazottja, de a munkásmozgalomban Magyarországon nem vett részt. Viszont 1919. május 4-én, társaival, személyes bosszúból megöltek egy detektívet a szolnoki temetőben, amiért később halálra ítélték, azonban 1922-ben a Szovjetunió fogolycserével megmentette. 1941-ben a moszkvai csatában esett el. A szolnoki térképeken a kilencvenes évek elején adta át helyét Karczag Lászlónak.

A másik véglet, azaz inkább vicc, Molnár Anna esete, aki az egyetlen hölgy a helyi tanácsköztársasági „hősök” között. Róla viszont csak annyit találtam, hogy F. Bede László menyasszonya volt. Ami persze tekinthető egyfajta teljesítménynek. Talán ezért is gondolkodott két évig az új önkormányzat a névváltoztatáson, és döntött végül Botár Imre mellett.

F. Bede Lászlóról – az 1975-ös várostérképen Ferencként szerepelt – azonban elmondható, hogy valóban tevékeny résztvevője, sőt talán vezetője is volt az első, szolnoki vörös uralomnak. Működését a Tanácsköztársaság leverése után három év börtönre értékelte a bíróság, azonban ezt nem tölthette le, mert 1920. április 28-án fehér különítményesek – azaz lényegében a korabeli törvényeken is kívülálló, megtorló szabadcsapatok tagjai – elhurcolták a börtönből (!) és meggyilkolták. Több társával együtt.

Ez a sors jutott Ecseki Istvánnak is, akinek a nevéhez az 1919. május 11-ei Tanácsköztársaság elleni jászberényi felkelés leverése kötődik. Finta Árpádnak, aki a vagyonosok és korábbi tisztviselők körében végrehajtott szolnoki túszszedési akcióban szerzett nevet, ugyanakkor az 1919-es árvízi védekezés irányítására való tekintettel csak egy évet kellett volna ülnie. Hoksári Jánosnak, aki fűtőházi munkásból avanzsált a szolnoki forradalmi törvényszék bírájává és a városi tanács tagjává. Pálfy Jánosnak, aki soha nem lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, ráadásul a bíróság is felmentette a Tanácsköztársaság után.

Szintén az abonyi Vigyázó-kastélyba hurcolt és ott kivégzettek között volt Viktor József, aki 1919-ben a 68-as gyalogezred katonatanácsának elnökeként tevékenykedett, és ebben a minőségében jelentős szerepe volt a május 3-ai, a Tanácsköztársaság elleni szolnoki felkelés leverésében. Illetve Virág János, aki a megyei katonatanácsban a közélelmezési feladatokért felet, így több, a begyűjtést szabotáló gazdát is bíróság elé állíttatott, ami elég indok lehetett a Tanácsköztársaság utáni bosszúra.

F. Bede 1992-ben adta át a helyét az olimpikon Kellner Gyulának, Ecseki a Széchenyi városrészben Lovas Istvánnak, Finta pedig Szandaszőlősön Balázs Bélának. A Hoksári és a Pálfy utcák viszont 2013-ig léteztek az Újvárosban, előbbiből a temető mellett lett akkor Küry Albert, utóbbi pedig a Mártírok útja közelében Tarján Imre Kiss Ferenc (olvasói jelzés alapján – 2019. 08. 01.) utca. Hogy miért csak majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után történt meg ezeknek az utcákban az átnevezése, az talán egyszer egy külön tanulmányt is megél.

A Viktor József és a Virág János utcákból ugyanis már 1991-ben Levente illetve Szent László Király utcák lettek a vasútállomás közelében. Ennél gyorsabban csak a Tanácsköztársaság tűnt el a város térképéről, ezzel a mai napig az egyik legrövidebb ideig átkeresztelt közterületünk címet is elnyerte. A mai Baross, 1950 és 1990 között Beloiannisz nevét viselő utca Gólya és a vasútállomás közötti szakaszát ugyanis 1979-ben – az események hatvanéves évfordulóján – keresztelték Tanácsköztársaságra, hogy aztán 11 évig legyenek kint ezek az utcatáblák.

Azt gondoltam, hogy a szintén csak utcatáblákról ismerős Barta István. Ragó Antal, Jászi Ferenc, Rigó József ugyancsak a Tanácsköztársaság szolnoki eseményei miatt érdemeltek egykor közterületet, de mint Cseh Géza sokat forgatott Szolnok város utcanevei című könyvéből kiderült, ők a munkásmozgalom későbbi „hősei” voltak. Így érthető, hogy többségük emléke lassan három évtizede kopogat ki a város emlékezetéből, nevüket csak az 1985-ben megjelent, hivatalos Szolnok térkép őrzi.