A könyvespolcomon külön helyük van a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltár immár három és fél évtizede megjelenő évkönyveinek, legalábbis azoknak a Zounuk köteteknek, amelyekhez sikerült hozzájutnom. Az elmúlt másfél évtized köteteinek tartalomjegyzéke pedig nagyjából a fejemben van, azaz kis hibaszázalékkal meg tudom mondani, hogy például a megyeházáról szóló tanulmányok melyik évben is jelentek meg. És igen, ha valamit keresek, akkor szeretem kézbe venni ezeket a vaskos köteteket, lapozgatni bennük, különféle cédulákkal megjelölni, hogy éppen akkor vagy majd később mi is kell, kellhet belőlük.
Őszintén megmondom, el nem tudom képzelni, hogy a 2022. évi könyvet hogyan fogom használni, pedig elsőre azt mondaná a 21. századi ember: az online formátum gyorsabb és praktikusabb. De hát én egy őskövület vagyok, akit még úgy programoztak, hogy a könyveket kézbe veszi, és bizonyos dolgokról azt is meg tudja mondani, azok egy oldalpáron hol találhatók. Miközben persze már neten keresek, tájékozódok, azért a könyv nekem valahogy könyv maradt. Holott tudom, és a 36. Zounuk is bizonyítja, a könyvek lényege nem a papír és a nyomdaipari eljárás.
Hanem például az a fantasztikus tudás, amit például Szikszai Mihály a Szolnoki tervek című, a város fellelhető tervrajzairól szóló dolgozatában összeszedett. Azt kell mondanom, ez mindazok számára alapmunka, akik Szolnok elmúlt 100-150 évével szeretnek babrálni, akiket csak egy picit is érdekel a város épített öröksége, a még meglévő régi házak. Szikszai Mihály csodálatos dolgokat varázsolt elő a levéltár mélyéről, ami nemcsak azt mutatja, miért fontosak ezek az intézmények és a bennük dolgozó szakemberek, hanem azt is, hogy a közelmúltról, egy-két emberöltőnyi távolságról is mennyi mindent nem vagy rosszul tudunk. Ha a friss Zounuk kapcsán lehetne egy kívánságom, akkor az az lenne, hogy ebből a tanulmányból egyszer egy önálló, rajzokkal, dokumentumokkal, régi és új fényképekkel illetve térképekkel gazdagon illusztrált kötet legyen. Lehetőleg kinyomtatva (is), hogy bármikor fellapozhassam, ha hirtelen nem jut eszembe, ki és kinek épített egy-egy szép szolnoki házat a Szapáryn, a Barosson vagy éppen a Tisza-parton.
Persze nem ez az egyetlen dolgozat, amivel szemben elfogult vagyok és a számítógépem előtt hosszan görnyedve is levett a lábamról. Annak idején nagyon szerettem a Tisza moziban azt a kiállítást, amely a Hazafias Népfront 1984-85-ös pályázatára készült fotókból állt össze, és remek képet adott a késő Kádár-kori Magyarországról és Szolnok megyéről. Köszönhetően annak, hogy létezik a Zounuk című kiadvány, a levéltár hét lelkes munkatársa egy nem elsősorban tudományos, sokkal inkább esszészerű dolgozatban foglalkozik azzal az anyaggal, kiegészítve a szolnoki levéltárhoz került, egykori ÁÉV-s fotóarchívummal. Bevallom, ennek az írásnak a képmellékletét többször képes vagyok átlapozni, mert szinte minden régi fotón találok valamit. Azt a felvételt például, amelyik Fock Jenő egykori miniszterelnököt örökítette meg martfűi látogatásán, simán lehetne korabeli viseletkultúra forrásként is használni „funkcionáriusok ruházkodása a késő Kádár-korban” címmel.
Téved, aki azt gondolja, hogy a Zounuk 36. kötete szakszövegeket tartalmaz! Mucsi László Mozgalmárból oktatási osztályvezető című dolgozata, ami a munkáskáder Kácsor Ferenc életét mutatja be, egy zseniális életrajzi kisregénynek is elmenne, amiből érdemes lenne forgatókönyvet faragni. Egyszerűen pazar, ahogy dokumentumokra hivatkozva megrajzolja egy olyan ember életét, akinek az ötvenes évek elején komoly hatása lehetett Szolnok és a megye iskoláira, ennek révén pedig a következő évtizedekre. Ráadásul mindezt úgy tárja elénk, hogy nagyjából a hazai oktatási rendszer háború utáni átalakulása is kirajzolódhat előttünk.
És nem ez az egyetlen életmese ebben a kötetben. Bagi Gábor Weber Dániel hadbiztos kalandos életéről szóló tanulmánya is egy elképesztő, igaz 18. századi életutat mutat be, miközben a török hódoltság utáni zavaros viszonyokba is kiválóan bevezet. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor ott van Ari Ilona Üzenetek a távolból című, összességében szép és megrázó dolgozata, amely a második világháborúban katonáskodó, és 1945-ben végül eltűnt, M. Varga Gábor tábori levelei alapján meséli el a világégést egy hétköznapi ember szemszögéből.
Tudom, lassan már azt is eredményként kell elkönyvelnünk, hogy ez a kötet legalább így, online verzióban megszületett, és kilenc dolgozattal elérhető. Az az én egyéni szociális problémám, hogy nekem jobb lenne, ha kézbe is lehetne venni ezt a 300 oldalt abban az eredeti keménytáblás kötésben. A Zounuk kötetek nélkülözhetetlenek. Készülniük kell, ha máshogy nem, hát így. De azért én reménykedem, hogy a 36-os csak egy kivétel lesz a sorban, és kell még helyet találnom a könyvespolcomon! Bár, mire kijön a következő, az is lehet, hogy megszokom ezt a formát, amit bárki elérhet a szolnoki levéltár oldalán: https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/kiadvanyaink
