Ha valakivel Szolnokról beszélgetek, és azt kérdezi, mi van itt olyan, amit máshol nem láthat, mindig a Repülőmúzeumot említem először. Aztán a többség, az újságírókhoz hasonlóan, csodálkozik, és nem érti, miről beszélek.

Hát arról a különleges gyűjteményről, amit emlékeim szerint már negyedszázaddal ezelőtt is építgettek a lelkes szolnoki repülősök. Legalábbis tisztán emlékszem azokra a híradásokra, amelyek arról számoltak be, hogy saját lábán Szolnokra érkezett egy TU 134-es, meg az NDK légierejének egy kiszuperált gépe. Sokáig csak sóvárogva nézegethettük az őrtornyokkal szegélyezett kerítések mögött meredező gépeket, aztán egyszer csak kinyílt a kapu, és bárki számára látogatható lett ez a helyi csoda.

Azt is be kell vallanom, hogy évente legalább tucatszor megnézem ezt a majdnem ötven repülőgépet. Mindig izgalommal várom, hogy van-e valami újdonság, valamelyik gép szépült-e. Nem azért, mintha a repülés megszállottja lennék, vagy éppen nem tudok ellenállni a katonai fegyvereknek – sőt -, hanem mert fantasztikusnak tartom a gyűjteményt, és azt a munkát, amit évtizedek alatt a létrehozásába és megőrzésébe fektettek. Igaz, nem tudom megmagyarázni, mi késztet arra, hogy a bejáratnál álló négymotoros utasszállítóra minden alkalommal felkapaszkodjak, a megmentett roncsokat és motorokat pedig újra és újra böngésszem.

Az persze fáj, hogy nem kap nagyobb reklámot ez a gyűjtemény. Mindenkinek tudnia kellene, hogy a hazai katonai repülés legteljesebb gyűjteménye Szolnokon található. A város határában hatalmas táblákon kellene hirdetni, hogy egyedülálló lehetőség egyszerre vagy ötven vasmadarat a maguk valójában megtekinteni. El kellene végre mondani, hogy Szolnokon olyan különlegességet láthatnak a turisták, amit tényleg sehol máshol. Nemcsak az országban, de szerintem a világban sem.

Persze, lehetne fejleszteni, szépíteni, rengeteg dologgal feldobni. Ötletem nekem is lenne ezer.

Ám, amíg ezek megvalósulnak, újra és újra elsétálok a repülősök emlékműve előtt, csodálkozok, hogy nem kell belépőt fizetni, és végignézem az összes gépet. Mindig reménykedem kicsit, hogy az IL-en kívül is nyitva lesz valamelyik gép – mert volt már rá példa -, benézhetek valamelyik Antonovba, vagy az egyik helikopterbe. Körbejárom vagy kétszer a betoncsíkot, a kapuból még visszanézek, és mindig úgy érzem: jól szórakoztam, ismét megérte.

Azokat a szolnokiakat pedig tényleg nem értem, akikről kiderül, hogy még soha nem jártak a szolnoki Repülőmúzeumba. Hihetetlen! Pedig a 7-es és a 8-as busz is arra jár, autóval sincs messze – a 442-esen Rákóczifalva irányába nem lehet nem észrevenni – ráadásul remek kerékpárút is visz odáig.

Tessék megnézni, és minden nem szolnoki ismerősnek elmondani, hogy nekünk milyen kincsünk van!

(Akik pedig nemcsak nézni, de tenni is szeretnének a múzeumért, azokat május 15-én 9 órakor egy kis Kapitalista szombatra várják. Figyelem! Testre szabott kétkezi munka után VIP tárlatvezetés.)