– Mit mondott a szerzőknek mielőtt felkérte őket erre a számra?

– Most nem volt tematikai megkötés, de kíváncsi voltam, hogy megyei szerzők meg tudják-e tölteni a lapot. Meg tudják. És kicsit egyenlíteni is akartam az előző, a focis szám miatt, mert abban kevesebb helyi szerző szerepelt.

– Fiókból elővehető írások érkeznek, vagy a szerzők többsége kifejezetten az Esőnek ír?

– Amikor indultunk, Zalán Tibor figyelmeztetett bennünket, nehogy elárasszanak bennünket a szerzők resztlivel, azaz más helyekről már visszautasított, asztalfiókba süllyesztett írásokkal. Ezért is találtuk ki a tematikus megjelenéseket, hiszen azokba nem lehet akármit küldeni. Azóta több számunk szerveződött egy-egy téma köré, mint például színház, karácsony, mese, rózsa, de csináltunk már összeállítást a Tiszáról és Szolnokról is.

– Könyörögni kell az anyagokért, vagy ömlenek maguktól?

– Kérek írásokat, hiszen így tudom formálni a lap arculatát, színvonalát, de az utóbbi években kéretlen anyagok is elárasztanak. A jó szöveget könnyű felismerni, hogy a rosszat is. Sok vitathatatlanul értékes vers vagy novella is kerül hozzám, amelyek mégsem alkalmasak a közlésre amolyan határesetek. És hát sokszor helyhiány miatt kell visszaadnom egyébként korrekt, közölhető írásokat. Néha előfordul, hogy elutasítás előtt megerősítem magam szerkesztőtársaim véleményével. Korábban P. Nagy István, mostanában inkább Benedek Szabolcs, Kele Fodor Ákos, olykor Simon Ferenc segítségét kérem, ha bizonytalan vagyok.

– Annak idején, 1998-ben miért indította el az Esőt?

– A megye korábbi irodalmi-helytörténeti lapját, a Jászkunságot a kilencvenes évek közepén a fenntartó elvette az addigi szerkesztőtől, Körmendi Lajostól. Az akkor keletkezett űrt igyekeztem betölteni. Előtte kiadtam már néhány könyvet, nemcsak a magamét, pontosan tudtam, hogy a kultúrához pénz kell. Vass Lajost – akkor a Városi Művelődési és Zenei Központ igazgatója volt – kerestem meg a tervemmel, és ő melléállt. Összehozott egy barátjával, Turczi Istvánnal, a Parnasszus főszerkesztőjével, előteremtett annyi pénzt, hogy a költészeti periodika részeként megjelenhessünk 1998 karácsonyára. A Parnasszus tulajdonképpen bevezetette az Esőt az irodalmi köztudatba. A következő év végén viszont úgy tűnt, nem lesz pénz a tervezett önállósodásra. A szerzők viszont – élükön Dienes Eszterrel – erősködtek, hogy ne hagyjam abba, amit persze én sem szerettem volna. Megkerestem Várszegi Tibor egykori szegedi évfolyamtársamat, aki az Ellenfény című színházi lap kiadójaként otthonosan mozog a pályázatok, lapmenedzselés világában, aki aztán vállalkozott az Eső menedzselésére is. Ennek ellenére sokszor tíz-húsz ezer forintonként kalapoztam össze a megjelenés költségét, képviselői alapokból, cégektől. Amikor idősebb Kaposvári Kázmér százezer forinttal támogatott, az kisebb csoda volt. De államtitkárként segített bennünket Várhegyi Attila is, Varga Mihály pedig azzal, hogy a Pénzügyminisztériumban nyomtathattuk az Esőt.

– Ma már stabilabb a kiadás pénzügyi háttér?

– Jelenleg Szolnok Város és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, valamint a Nemzeti Kulturális Alap tartja fenn a lapot. Bár a helyi döntéshozók fontosnak tartják és dicsérik a lapot, az anyagi lehetőségeink továbbra is nagyon szűkösek. Némelyik irodalmi laptársunk fajlagosan két-háromszoros pénzből gazdálkodik. Vagyis az is csoda, hogy ennek ellenére kitűnő szerzőktől kapok kéziratot. Ez pedig mégiscsak azt jelenti, hogy szeretik az Esőt.

– Mennyire szerveződik műhely az Eső köré?

– A kortárs irodalmi élet, azt hiszem, már nem kávéházi asztalok mellett zajlik, hanem a világhálón. Könnyen és gyorsan véleményt cserélhetünk, és persze ha lehetőség adódik, személyesen is találkozunk. A lapbemutatókon, különböző irodalmi rendezvényeken pedig nemcsak irodalmárokkal, hanem az olvasókkal is találkozom, találkozhatunk. Ahhoz persze, hogy az irodalom iránt érdeklődők számára észlelhetőbb irodalmi élet alakuljon ki, több jó szerzőt tudjunk Szolnokra hívni, mint ahogy a Bárkának sikerült pezsgő irodalmi életet teremteni a békési megyeszékhelyen, kicsit több pénzre lenne szükség.

– Mit lehet tudni az Eső fogadtatásáról?

– A lapot elsősorban a fővárosban és megyénkben vásárolják, de az egész országba eljut, a megyében pedig valamennyi könyvtárba és iskolába megküldjük. A remittendát közönségtalálkozókon osztjuk szét, illetve az Aba-Novákban, a Tisza(p)art Moziban, a Művésztelepen is hozzá lehet jutni régi számokhoz. A legjobban annak örülök, hogy fiatalok is forgatják. Részben, mert némelyik iskolában érettségi tétel, másrészt mert a fiatalok között sokan irodalmi ambíciókat dédelgetnek. Sok szolnoki vagy megyei kötődésű fiataltól – Bartha Ildikó, Sepsi László, Hecker Héla, Kele Fodor Ákos, Molnár H. Magor, Karap Zoltán, Szutorisz Szabolcs – mi közöltünk először írásokat.