Hosszan sivító fékcsikorgás, majd mélyről bömbölő motorzúgás hasított bele a Mátyás király út hétköznapi morajába. Tünde megtántorodott, ahogy a fekete terepjáró megállt mellettük. A fiatal rendőrnek is kellett pár másodperc, hogy miközben a gipszelt karú lányt elkapja, felfogja az eseményeket. Érezte, szíve kiugrik a helyéről, a hátán pedig patakokban kezd csordogálni a hideg veríték.
– A radai rossebbe tudtok így eltűnni – üvöltötte Bán Béla, ahogy autójától a járdán tántorgókhoz rohant. – Edit a sitten, Zita eltűnt, a Szigony zárva, te meg nem veszed fel a telefonodat. Két órája keringek Szolnokon, hátha meglátlak valahol – hadarta emelt hangon. Majd amikor érezte, hogy a szalagházak erkélyeiről túl sok szempár szegeződik rájuk, hangnemet váltott. – Veletek meg mi a túró van?
A törött karú pincérlány egy cifra káromkodás után elhadarta a címét, miközben szemével a pár méterre lévő kaput is megmutatta, majd belekarolt a rendőrbe és odavetette Bánnak, hogy a további feltűnés elkerülése érdekében, nála folytassák a beszélgetést. Így pár perc múlva már a lány Mátyás király úti lakásában taglalták a reggel óta történteket.
– Mire kiértem Újszászra, Editék házánál már megint rendőrök voltak – mesélte Bán. – Miután ugyanis Editet reggel elvitték a nyomozók, be akartak törni hozzájuk. Csak éppen nem számoltak azzal, hogy a vasutas férje az emeleten alszik, a lógós gyereke meg elfelejtett iskolába menni. Mikor észrevették, hogy nem üres a ház, elmenekültek. Addig viszont csak Edit holmija közt turkáltak.
– Honnan tudja? – Vágott közbe a pincérlány, aki egy kézzel is profi módon tette a két férfi elé a poharakat és az üveget.
– Volt elég ember az utcán, és véletlenül a szomszédban lakó apóssal sikerült beszélgetésbe elegyednem, mint a megyei lap bűnügyi tudósítójának.
– Elhitte? – Próbált a fiatal rendőr felzárkózni a pincérlány logikus kérdéséhez.
– Ki a túrót érdekel – teremtette le a lány. – Honnan tudja, hogy csak Edit holmiját forgatták ki?
– Mert a gyerek nem a rendőrséget, hanem a papát hívta először. Az öreg mondta, hogy csak a női táskákat meg a női kabátzsebeket forgatták ki. Nem piti betörők voltak, hanem Editnél kerestek valamit.
– A noteszt, amit tegnap, a baleset után rábíztam – nyögött fel a fiatal rendőr.
– Igen. Úgyhogy, most besétálsz a munkahelyedre, és kideríted, ki és honnan tudhatta, hogy már nem nálad, hanem Editnél van a notesz – emelte fel a hangját Bán, majd még erélyesebben folytatta. – Avagy most szépen felsorolod, hogy ki mindenkinek mondtad el, ha már olyan beszari voltál, hogy nem merted magadnál tartani.
– Milyen notesz? És milyen tegnapi baleset? – Értetlenkedett a pincérlány, aki a férfiaknak kitöltött két pohár konyakot gyorsan magáévá tette.
– Nem tudok besétálni, ugyanis ma délelőtt felfüggesztettek a tegnapi balesetre hivatkozva. Azaz egy darabig csak akkor léphetek be a kapitányságra, ha hívnak – ugrott fel dühösen Laci. – Ami elég nehéz lesz, mivel a telefonomból kivettem az akkumulátort és a kártyát, ugyanis az lehetett az egyetlen csatorna, amin információkat szerezhettek.
– De kik, ha már az a kukkoló fickó is az intenzíven van? – Váltott ugyancsak emelt hangra a lány.
– Hát azok, akik a furcsa módon kinyiffant Gulyást és a majdnem megölt Csabát irányították – vágta rá a felfüggesztett rendőr.
– És, akik nagyon nem szeretnék, ha kiderülne, kik ők, és mi lehetett az az üzlet, ami akár néhány ember halálát is megéri – tette hozzá elgondolkodva Bán, miközben szájához emelte a már üres poharát.
– A Madas-ház kincse – huppant le a kanapéra Tünde.
– A micsodának a micsodája? – Tette fel egyszerre a két férfi ugyanazt a kérdést, amit alig félórája a fiatal közlekedési egyszer már feltett a Szigony begipszelt kezű pincérének.