A hétvégén premier filmet vetítettek a Tisza moziban. Pontosabban: ezen a hétvégén is premier filmet játszottak a Sóház utcai vetítőhelyen. A Mission London egy bolgár-angol-magyar-macedón-svéd koprodukcióban készült igazi, kelet-európai vígjáték, amiben most éppen a bolgárok csinálnak hülyét magukból.

A történet a nagyravágyó bolgár first ladyról szól, akinek minden vágya, hogy az ország londoni követségén találkozhasson II. Erzsébet királynővel. És, ha egy kelet-európai ország első emberének felesége erre vágyik, akkor nem számít se pénz, se tekintély. Ügyeskedők pedig mindenhol vannak: nemcsak a bolgárok londoni követségén, de a londoni üzleti életben is. Nem mesélem el, hogy miként jön létre a találkozó, mert sokkal fontosabb, hogy a magyar Üvegtigris szereplőire hasonlító, csetlő-botló figurák figurázzák ki kicsiny országukat.

Szombaton este hárman ültünk a nézőtéren. Nem mondom, hogy a Tisza mozi A terme túl kényelmes, de szerintem, nem is ez a legfontosabb. Nagyjából egy új DVD áráért, vagy négy kölcsönzött film áráért láttunk premierfilmet kólával és csokival. Ami a letöltések és a lopott filmek korában nagyon ósdi hozzáállásnak tűnhet, de én akkor is szeretem, ha hatalmas vásznon pereg a film.

A múlt hétvégén nem premieren voltunk a Tiszában. Igaz, egy olyan amerikai romantikus vígjáték bukkant fel, amit a nyáron egész Angliában ezerfelé hirdettek. A Catherine Zeta-Jones és Justin Bartha főszereplésével forgatott Újrakezdők egy kellemes szombat esti film volt. Ráadásul feliratos, ami ebben a műfajban egyre ritkább. A kétezer forintban ekkor is benne volt a kóla és a kukorica, és mivel a Tisza B teremében ment a film, a székekre se lehetett panaszkodni. Igaz, ezen az estén csak ketten ültünk a teremben.

Ugyanilyen volt a látogatottsága a Kövéren szép az élet című spanyol vígjátéknak is, azaz két héttel ezelőtt, szombaton este ketten ültünk az E teremben. Azt különösen szeretem, mivel az utolsó sor egy régi, széles kanapé. No, onnan olyan filmet nézni, mintha saját vetítőtermünk lenne. És ez a spanyol vígjáték kifejezetten jó volt: teljesen más filmes nyelv, más játék, mint amit az amerikaiak művelnek.

Mindhárom film elkapható még ebben a hónapban, sőt, ahogy a Tisza műsorát nézem, lesznek olyan vetítések is, amelyekre hónapok óta hiába várok.

Tehát van egy jól kitalált, a maga nemében különleges belső térrel megáldott mozink, ahol a vetítéseken sokszor magányosak vagyunk. Pedig a mozizáshoz nemcsak a hatalmas vászon, az otthon se tévében, se monitoron soha vissza nem adható kép- és hanghatás nélkülözhetetlen, hanem a nézőtársak is, akiknek a reakciói kiegészítik a filmeket.

Higgyék el, mozizni jó!