2025.08.27. (szerda)

A ’86-os Majális

A ’86-os Majális

Dátum:

Az osztályfőnök szeme szikrázott, mire a Pelikán szálló parkolójába értem. Megértettem, hogy nem érdekli a Szandáról jövő nyolcas busz eltereléséből adódó problémám, hiszen még csak május elsejét írtunk, de már túl voltam két ünnepi lógás lebukásán. Figyelt, mert abban az évben a mi évfolyamunkat égették azzal, hogy a munka ünnepén, a Kossuth téri tribünnek integessünk. Minden kézre szükség volt.

Az osztályfőnök szeme szikrázott, mire a Pelikán szálló parkolójába értem. Megértettem, hogy nem érdekli a Szandáról jövő nyolcas busz eltereléséből adódó problémám, hiszen még csak május elsejét írtunk, de már túl voltam két ünnepi lógás lebukásán. Figyelt, mert abban az évben a mi évfolyamunkat égették azzal, hogy a munka ünnepén, a Kossuth téri tribünnek integessünk. Minden kézre szükség volt.

A Szabad Európa valami olyasmiről recsegett napok óta, hogy egészségtelen kimenni a szabadba, meg érdemes óvakodni az esőtől. De ki a frászkarikát érdekelt a felnőttek okoskodása, amikor végre nemcsak a szolnokiakat rendelte be az igazgató ünneplő tömegnek. Jönniük kellett a bejárósoknak is, így aznap reggel Annácska is ott volt Rákóczifalváról.

Ha mondjuk a március 21-ei futáson is indul, eszembe nem jut a KISZ bizottságtól startoló forradalmi futás 1919 méterét az első sarkon lerövidíteni. És akkor persze ne futok bele a célnál a tesitanárba, még jóval azelőtt, hogy a leggyorsabbak a Ságvárin körbe futva beérnek. Esküszöm, az alig két hetes osztályfőnöki intővel az ellenőrzőmben, le nem lépek a művház sarkánál rendezett április 4-ei ünnepségről, és ki nem hagyom a polbeatos csókát, ha Annácska is kötelezően ott ünnepel az osztály szolnoki tagjaival. Szóval nemcsak én tehettem arról, hogy az Árkád alatt az igazgató-helyettesbe botlottam, aki pontosan tudta, hogy akkor éppen hol kellene lennem.

A munka ünnepén rendezett felvonulást viszont úgy vártam, mint egy családi ünnepet. Reméltem, végre szóba elegyedhetek Annácskával, mert mondjuk, megszólít, én pedig frappánsan válaszolok. Persze az osztályfőnök szikrázó szemei előtt nem ronthattam le azonnal, inkább tisztes távolból, a haverok gyűrűjében figyeltem, hogy milyen jól áll neki az iskola új, emblémás pólója. Ugyanezt rólam senki nem mondhatta. Megnyúlt, ámde nem is daliás kamasz felsőtestemhez ugyanis S-es méretű pólót rendeltek. Kilátszó köldökkel úgy festettem, mint egy etióp éhező. Az iskola menetét rendező tesitanár megérezve, hogy a kinőtt ruhás gebe gyerek nem a legjobb ünnepi üzenet, elrejtett a sor közepén.

Annácska mögé. Aki azonnal rám nézett. Majd a többi csajjal együtt röhögött.

Éppen azon gondolkodtam, hogy miként vágom ki magam, amikor elindult a menetünk, hogy besoroljunk a lezárt négyesen vonuló szolnokiak közé. Annácskát hátulról csodáltam, amikor a sor széléről az osztályfőnök visítani kezdett, hogy integessek már. Mivel a Tanácsháza elé ácsolt tribünre se lehetőségem, se kedvem nem volt felnézni, nem tudom, kinek integettem. Annácska csípőjének ütemét követve lengettem a kezemben lévő sárga szalagot a fölöttem álló elvtársaknak.

A Néplap-székház sarkánál szóltak, hogy abbahagyhatjuk a lengetést. A Megyei Tanácsnál már felbomlottak a sorok. A Tisza-hídon pedig úgy vonultunk a Tiszaliget felé, mint egy puliját vesztett birkanyáj. Igyekeztem Annácska közelében maradni, és nagyon akartam, hogy a barátnőit elsodorja a tömeg, és én diszkréten elhívhassam a majálisra sergőzni, fagyizni, sétálni, vagy bárhová, csak kettesben legyünk a tömegben. Azok az átkozott boszorkányok persze nem tágítottak, így a Tiszaliget bejáratánál már csak hátulról nézhettem Annácskát, ahogy szalad a falvai busz után.

Elérte.

Milyen rossz magányosan ünnepelni, kezdtem sajnálni magam, és sodródtam a tömeggel a Tiszaliget belseje felé. Nem is vettem észre, hogy mikor lettem mezőgépes. Csak arra eszméltem, hogy idegenek között egy sátor előtt állok sorban, majd a kezembe nyomnak papírtányéron virslit meg kenyeret, és azzal a felkiáltással, hogy hát ez még gyerek, sör helyett egy zöldüveges meggy Márkát. Majd elsüllyedtem szégyenemben. Szólni akartam, hogy nekem ez nem jár, de a körülöttem állók el volt foglalva a saját, emelkedő hangulatukkal.

Tétova bénázásom tűnhetett fel a szőke copfosnak. Integetve hívott az asztalához, ahol egyedül ült. Formás mellei is rázkódtak a nevetéstől, amikor próbáltam illedelmes gyerek módjára elmondani, hogy tévedés a virsli és a Márka. Zöld szemei csillogtak, szája szélén vidám gödröcskék táncoltak, amikor senkitől sem zavartatva megnyugtatott, hogy harmadik éve potyázik a vállalati sátrak között. Pici, puha kezét a kezemre tette, mélyen a szemembe nézett, és örült, hogy végre társra talált, úgyhogy igyam meg a Márkámat, mert indulunk tovább.

Lány akkor fogta meg először a kezem. És nem is engedte el, csak akkor, amikor a volánosoknál lángost ettünk, a cukorgyáriaknál vattacukrot, a néphadseregnél meg mindezt újabb Márkával szorítottuk le. Én is őt szeretem, dúdoltam, ő meg nevetett. Nem tudom, mennyi ideig járkáltunk a szinte nyári melegben, kézen fogva a cégek placcai között. Már benne járhattunk a délutánban, amikor a csepergésből hirtelen felhőszakadás lett, és a Liget népe, mint egy megpiszkált hangyaboly lakói összevissza kezdtek rohangálni, hogy valamelyik sátor ponyvája alatt menedéket találjanak. Pedig ugyanolyan esőnek tűnt, mint a korábbiak.

A felhőszakadás úgy ment, ahogy jött: hirtelen. Bőrig ázva, az egyik műanyag-fröccsöntő kisiparos sátra alá behúzódva döbbentem rá, hogy egyedül vagyok. A mosolygós, szőke copfos úgy tűnt el, mint a vihar, csak a keze melegét hagyta tenyeremben.

(Az illusztráció a DJM arhívumából való.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kicuccolt 200 millió

- 1989 karácsonyán, amikor mindenki a romániai forradalmat bámulta a tévében, én kiraboltam a Ságvári körúti OTP-t - kezdett az érettségi óta eltelt negyedszázad személyes történelmének ismertetését Ványai Bandi a Közgé földszint 18-as tantermében. Az egykori 4. d tagjai ugyanúgy hangosan röhögtek, mint pár perccel korábban az iskola lépcsőjén, ahol nagyjából ugyanez a mondat hangzott el.

A menekülő kukkoló

Bán Béla a Tiszai hajósok terén hagyta az autóját, onnan sétált a Szigony felé. Már messziről látta, hogy valaki áll a kocsma előtt, és mintha az ablakon próbálna bekukucskálni, miközben mobilt szorít a füléhez. Ahogy közelebb ért, úgy érezte, látta már valahol a leskelődésbe teljesen belefeledkezett embert. Mögé érve lelassította a lépteit, és úgy döntött, inkább nem nyit be a Szigonyba.

Kávé, cigi, panel

A világ legrosszabb kávéja. Minden reggeli első korty után megállapította, aztán fogadkozott, hogy azon a helyen soha többé nem vesz feketét. A soha persze soha sem következett be. Csak az önsajnálat: ötvenéves létére a napindító kávét az utcán, az elöregedő lakótelep egyik tízemeletesének földszinti lakásából kialakított vegyesboltja előtt kell elfogyasztania.

Áttételes emberölés?

- Szolnok kellős közepén nem lehet három napon keresztül bankot rabolni - fortyant fel Traktor. - Sem most, sem 1989-ben. Ráadásul 200 millió akár forintban, akár valutában akkor papírhalom, hogy azt feltűnés nélkül elvinni se lehet. Arról nem is beszélve, hogy az országból se vihetted ki. Bandika, kamu az egész.