2025.08.27. (szerda)

Ellenőr a 8Y-oson

Ellenőr a 8Y-oson

Dátum:

A Jólét ABC-nél szálltam fel a sárga Ikaruszra. Szóló volt, nem csuklós, tolakodni kellett. Három iskolában ért véget egyszerre a tanítás. A hátsó ablakhoz akartam állni, mert ott az üveg és a korlát közé pont befért a diplomatatáskám. Nem volt kedvem Szandáig tartani. A többi táska azonban a busz belseje felé sodort.

A Jólét ABC-nél szálltam fel a sárga Ikaruszra. Szóló volt, nem csuklós, tolakodni kellett. Három iskolában ért véget egyszerre a tanítás. A hátsó ablakhoz akartam állni, mert ott az üveg és a korlát közé pont befért a diplomatatáskám. Nem volt kedvem Szandáig tartani. A többi táska azonban a busz belseje felé sodort.

Már a megállóban állva tudtuk, hogy ellenőrök lesznek a buszon. Ismertük őket. A fura szemű férfit, az idétlen retikülös nagydarab nőt és a kék kabátos cingárt. A férfi mindig úgy beszélt velünk, mintha vagy ő, vagy mi elmebetegek lettünk volna. Mi persze rá tippeltünk, és ha éppen háttal állt, olykor felhangzott Laár András klasszikusa. Szemtől szemben persze igyekeztünk minél előbb felmutatni a 64 forintos összvonalas diákot.

A Tanácsköztársaság úton szuszogva lendült neki a 8Y-os. A busz harmada visszafogta a lélegzetét. A másik kétharmad kiengedte a délelőtt felgyülemlett gőzt. Nem ismerték fel az igazgatónkat, aki az utolsó pillanatban ugrott fel a hátsó ajtónál. Ritkán utazhatott buszon, nem volt elég rutinja, hogy felismerje a vele szemben álló fura szemű férfit. A dirinek esélye sem volt, hogy a lépcső alsó foka és a harmonika ajtó közül elkászálódjon a piros jegylyukasztóig. De még arra sem, hogy a diplomatatáskáját felemelje, netán a felöltője belső zsebében matasson.

A Beloiannisz kereszteződésében pirosat kaptunk. A fura szemű férfi megvárta, amíg mindenki visszanyerte egyensúlyát. Aztán, mint Rodolfo, aki valami meglepetést húz elő a következő pillanatban, úgy nyúlt a zsebébe, és miközben egyenletesen rezgett a 7-es számú Volán helyi járatú busza, kék dzsekijére felhúzta a vörös karszalagot. Az első és a második ajtó felől, mintha karnagy intett volna be, egyszerre hangzott fel a trió: jegyeket, bérleteket.

Izgatott matatás, fészkelődés, lökdösődés. A fura szemű ellenőr csak a felső testét és a fejét forgathatta. Mint egy radar pásztázta maga körül a műanyag tokos bérleteket. A mellettem álló feje fölött lóbáltam felé az enyémet, miközben apró terpeszben próbáltam megtartani az egyensúlyomat. Vártam a szemkontaktust. A lámpa azonban váltott. Előbb a busz hátulja felé dőltem, ahol egy Kerós lány támasztott meg. Aztán jobbra lendültem, hasammal egy ülés oldalának feszülve. Morajlás, matatás, sikítás, mindenki kilengett. Kivéve a fura szemű ellenőr. Ő rutinosan folytatta a bérletek radarozását.

Az Antikvárium előtt jött össze a szemkontaktus. Bele tudtam nézni a jobb szemébe. Biccentett. A bérletem már a zsebem felé kúszott, amikor a kezemmel együtt hirtelen önálló életre kelt. Kettővel fölöttem járó, megtermett Gépiparis vette ki a kezemből. Megdöbbenve néztem riadt szemébe. Otthon hagytam a bérletem, artikulálta hang nélkül, és már tartotta is a bérletemet a fura szemű ellenőr felé. Biccentett. Megúszta. Kösz, mondta, miközben visszaadta, de a Mentőállomásnál már a Közgé legjobb csaját fűzte.

Jegyeket, bérleteket! Hangzott el ismét a fura szemű reszelős hangján. Csend lett. Soha nem mondta kétszer. Ha valaki nem értette elsőre, annak az arcába nyomta az arcát. A 8Y hátsó harmadában minden szeme azt kereste, kire néz az ellenőr. Az utolsó ajtó előtti férfiba fúrta tekintetét.

Az igazgató az alsó lépcsőn, az ellenőr kettővel fölötte, az ülések között állt. Az igazgató sápadtan nézett fel a férfira. A fura szemű magabiztosan nézett le az öltönyös, nyakkendős férfira. A diri fészkelődni kezdett, mint aki a bérletét keresi. Az ellenőr, mint a vadász a ravasz meghúzása előtt, elégedetten nézett zsákmányára.

Bólintva fékezett a sárga Ikarusz a 633-as előtt. Az ajtók sziszegve próbáltak nyílni. A lépcsőn állóknak tornázniuk kellett, hogy a harmonika ajtó mozdulhasson. A diri háttal lépett a buszmegálló aszfaltjára. Az ellenőr pedig úgy vetette magát utána, mintha nem is ketten álltak volna közöttük.

Mindenki a nyakát nyújtogatva próbálta elkapni a következő jelenetet. De a csengő megszólalt. A harmonikaajtó sziszegve záródott, és a 8Y-os lendületet vett. Zöldet kapott.

Na, mi lett? Kiáltozták a bentebb állók. A hátsó ablaknál azonban Gépiparosok álltak, akiket egyáltalán nem érdekelt ez a szenzáció. Mi meg mégsem mehettünk oda másnap a dirihez, hogy megbüntették-e.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A kivétel kérése

A Magyar Néphadseregben kezdtem kártyázni, egyáltalán kártyajátékokat játszani, ami addig kimaradtak az életemből. Gyorsan tanultam. Vagy rengeteg időnk volt. Az alapkiképzés után a laktanyától és a várostól is távoli, egy repülőteret kiszolgáló bázisra kerültem, ahol csak unatkozni lehetett volna, ha nem találjuk fel magunkat.

Közös ismerős

- Bán Béla vagyok - mutatkozott be a hívó, amikor Edit felvette a telefonját. A meggyötört arcú nő, aki az imént még azt bizonygatta, hogy képtelen a munkát abban a szobában folytatni, ahol Zolika holttestét egy hete megtalálta, hirtelen kivirult. Felpattant a főnöke íróasztala előli székből, és ügyet sem vetve megdöbbent kollégáira, csillogó szemmel rohant ki a folyosóra.

11. napirendi pont

"11. nr. pont: A vállalat jövő évi kártyanaptára" - Hogy felélénkültek az elvtársak. Biztos, megint valami pucér nő kerül rá, mintha azt gyártanánk, közben meg csak azért kell, hogy henceghessenek vele. Otthon bezzeg egyik se meri megmutatni. Mit írjak erről a jegyzőkönyvbe? Mindegy, majd letisztázom. Utólag meg úgyis kozmetikázza az üzemi háromszög.

Öregebb az a szellem

A szellem jóval a második világháború előtt költözött az Eötvös téri víztoronyba. Ezt nekem a dédnagyanyám mesélte nem sokkal a halála előtt, valamikor a nyolcvanas években, miután egyik este rémülten mondtam el neki, hogy láttam a szellemet a toronyban. Élete legnagyobb titkát bízta rám Kovács Tóniról, aki 1909 karácsonyán költözött a félkész építménybe.