Egy szolnoki képeslapon két fotó, azokon négy jelentős épület, amelyek közül három ebben a formában ma már nem látható. A budapesti Gárdony és Fenyvesi cég által 1941-ben kiadott képeslaphoz nem sokkal korábban készülhettek ezek a felvételek a szolnoki Szapáry és Apponyi Albert utcákban.

Ennek a fővárosi Gárdony és Fenyvesi képeslevelezőlap-kiadóvállalat által megjelentetett szolnoki képeslapnak az egyik érdekessége, hogy a kiadás évét a hátoldal bal alsó sarkában feltüntették (1941). A magyar képeslapkiadás történetében ez kifejezetten ritka, leginkább az előző századfordulón, illetve az első világháború idején megjelent lapokon bukkannak fel ilyen jelölések, a szocializmus idejéből pedig csak egyetlen kiadási évre vonatkozó utalást ismerek. A mából nézve persze nem kevésbé érdekes a hátlap bélyeghelyén előbukkanó felirat sem, ami arra próbálta figyelmeztetni a vásárlókat és postázókat, hogy a címzésen és az aláíráson kívül csak „5 üdvözlő szót írunk” a hátlapra. A tulajdonomban lévő lapot postázó Sári betartotta ezt, amivel egy nagyon szűk kisebbséghez tartozott, hiszen a kiadók és a posta piaci érdekein kívül a képeslapra írható szavak számának korlátozását tényleg semmi sem indokolta, és a többség nem is vette figyelembe.

A kétfotós mozaikképeslap felső felvételét az akkor még Gróf Apponyi Albert nevét viselő utcában (ma Táncsics), az akkor már Verseghy Ferencről elnevezett fiúgimnázium kerítésétől készítette az ismeretlen fotós, aki leginkább a színház épületét akarta megörökíteni. Csakhogy a fotóra rákerült a színház melletti mai parkoló és katonai tízemeletes helyén egykor álló földszintes épület is, amin a Stefánia-ház felirat olvasható. Ez pedig arra utal, hogy az egykori Acsay vendéglő épületében 1925-ben megnyitott anya- és csecsemővédelmi intézet – sőt bölcsőde – még a harmincas évek végén, vagy a háború első éveiben is működött. Talán akkor már nem az ország legnagyobb ilyen intézménye volt – miként olvasható Kiss Gábor, a szolnoki Stefánia Szövetség igazgatójának 1928. februári beszámolójában, amire Kósa Károly honlapján bukkantam -, mindenesetre fontos és előremutató városi „szolgáltatást” nyújtott a terhes nőknek és fiatal anyukáknak.

A felvételt uraló színház a fotózáskor már jóval kisebb befogadóképességű volt, mint az átadásakor, viszont ekkor már biztos, hogy a Tisza-szállónál feltárt kút melegvízével fűtötték. A színházépület ugyanis már a húszas évek végén történt átépítése utáni homlokzatával látható a képen, így már nyoma sincs az eredeti szecessziós díszítéseknek, a hullámos vonalak helyét egyeneseket vették át. A homlokzat tetején ott a Városi színház felirat, ami természetesen nem azt jelentette, hogy saját társulata lett volna az épületnek, arra a fotózás pillanata után még legalább másfél évtizedet várni kellett. Klasszikus befogadó teátrumról beszélhetünk ekkor, aminek aktuális előadásairól a bejárat négy oszlopán látható plakátok tudósíthatták a szolnokiakat, akik ezeket akár éjszaka is böngészhették, hiszen az épület sarkán ott a háború előtti idők elegáns, közvilágítási villanyoszlopa.

Természetesen ezek a fotók nem kifejezetten ehhez a képeslaphoz készültek, hiszen például az alsó kép egy háromképes mozaikról is ismert, a fenti pedig önállóan is futott. Az alsó felvétel azonban ezen a képeslapon kicsit jobb minőségben maradt meg, így jól kivehetők a Nerfeld-palota (a mai Árkád helyén állt) földszintjén lévő üzletek portáljai. A fotózásnál 10-12 évvel korábban átadott épület a háború előtti Szolnok legfontosabb üzletháza volt a korzó elején, így nem véletlen, hogy a földszinti helyiségek előtt hatalmas kirakatszerkezetek voltak. Miként az sem, hogy az épület homlokzatát nemcsak a földszinten, de a két emelet között is, reklám vagy inkább üzletre vonatkozó feliratok díszítették. Működött itt a kép készítésekor csemege, gyógyszertár, bőröndös, papír-írószer, rövidáru, fodrász, és még ki tudja mi minden. Kivéve a Nerfeld-bankház, merthogy azt a világgazdasági válság megtépázta.

Szolnok viharos huszadik századára utal, hogy a két képen megörökített négy fontos épület közül ma már csak egy, a fotózáskor legfiatalabb, a Hitelbank épülete áll. Az alsó kép távolabbi emeletes házát csak pár évvel a felvétel készítése előtt adták át, kiváltva a Szolnoki Hitelbank ugyanezen a telken, negyedszázadon át álló, korábbi helyi székházát. Az új székház is csak részben volt banképület, hiszen a földszintjén, az árkádos bejárat két oldalán üzletek sorakoztak, második emeletén és hátsó traktusaiban pedig lakások voltak, a pénzintézet pedig az elsőn kapott helyet. A padlásteret mosókonyhának és szárító helyiségnek használták a lakók vagy a lakók cselédjei, akik egyébként elmondhatták magukról, hogy az első olyan szolnoki házban laknak, amiben már lift is működik. De ezt persze az ismeretlen fotós nem örökíthette meg.

Ő a kora délelőtti órákban Szolnok akkori korzójáról készített felvételt nagyjából a mai zebra környékéről, ahol a negyvenes évek elején még a Hungária kávéház állt. A jobb szélen érkező lovaskocsi épp a mai parkoló helyén futó Baross utcába kanyarodik, az utca közepén átsétáló fiú pedig talán a Kádárba ballag egy habos islerre, miközben a bank előtt parkoló autót figyeli.