Szolnok sajátossága, hogy ma is álló legidősebb épületei nem abban a városrészében – a szolnoki vár területén – találhatók, amelyik minden bizonnyal a legrégebb óta lakott. Azt hiszem, ez nemcsak azzal magyarázható, hogy Szolnokot több mint ezer éves története során különböző hadak, tűzesetek, árvizek és járványok többször is el- és kipusztították, hanem inkább a megfelelő minőségű és közelségű kőbányák hiányával. Mert Szolnok is abból épült, amit az építkezők éppen a környéken találtak. És ebbe beleértendők a korábbi évszázadok helyi kő és tégla építményei is, amiket az utódok előszeretettel használtak „kőbányának”. Nem véletlen, hogy a szolnoki vár területén található 1822-24 között épült klasszicista Magyarok Nagyasszonya Templom (Vártemplom) építőanyagai között a korábbi török mecset darabjait is megtalálták, vagy éppen a 20. század elején a művésztelep első lakói a mű „vártornyot” is a környék romjaiból rakták össze. Az egykori szolnoki vár legrégebbi és talán leginkább autentikus maradványa a mai Zagyva-ág a torkolat és a gyaloghíd között, amit a MÁV kórház területén egykor átvezető főág mellé ástak közel félezer évvel ezelőtt.

A vár katonai funkcióját a 19. század végén vesztette el, amikor megépült a József Attila úti laktanya, és a 68-as gyalogezred utolsó egységei is elhagyták a Zagyván túli területet. Mai képének kialakulása pedig egyértelműen a Szolnoki Művésztelep pavilonjainak megépülésével kezdődött, de a „pénzügyőr” laktanya révén a Horthy-kor, illetve a tőle balra álló sztálinbarokk lakóház révén a Rákosi-kor is rajta hagyta a kézjelét. Miként a Kádár-kor is, aminek hajnalán épült meg a torkolatban az éppen szárnyait bontogató alföldi olajipar dolgozóinak szánt lakásokkal a két pontház, majd a hatvanas években, az eredeti Zagyva-meder, a Pityó helyén a MÁV kórház. Amit eredetileg nagyjából mai helyével szembe, a Tisza partra terveztek, oda, ahol sokáig a szolnoki korcsolya tér működött.

Szolnok Zagyván túli városnegyedének második legrégebbi része az Alcsi, ami feljegyzések szerint már a török korban is lakott volt, de aztán elnéptelenedett. Szolnok városa 1820-ban adta bérbe az „átsi faragóhelyet”, a korábbi „ácsok faluját”, ahol minden bizonnyal az Erdélyből leúsztatott fát feldolgozó mesterek éltek. Amolyan városszéle jellegű, inkább tanyás, szérűskertes, sem mint falusias területen, ami igazán 1857-től lett a város szerves része, amikor a Szolnok-Debrecen vasút töltése leválasztotta a külterületekről. Bár az Alcsi városfelé eső nyugati határa kissé nehezen jelölhető ki, de talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a városrész a szolnoki közműszolgáltatás bölcsője. Merthogy a Scheftsik-malom leégése után, amikor Szolnok saját kezébe vette villamosenergia-szükségletének a termelését és elosztását, a városi villanytelep itt jött létre, a mai EON, a korábbi TITÁSZ területén. De ugyanez mondható el a vezetékes vízszolgáltatásról is, hiszen a hetvenes évekre itt épült meg a város korszerű vízműve.

Szolnok első kerületének valódi városrésszé válásához, az első komolyabb benépesedéséhez azonban a Scheftsik-telep kialakulására volt szükség. A mai Városmajor és Bimbó utcák – az egykori vasúti töltés széle – közötti terület beépüléséhez legelőször is az kellett, hogy a területet a kincstártól a 19. század második felében megvásárló Scheftsik-családtól a város megszerezze. Ezt követően, 1926 után kezdődhetett a mai virágos utcák házhelyként való kimérése, ami előbb a Rózsa utcáig, majd egészen a Verseghy útig történt. Itt ugyanolyan kisméretű telkeket alakítottak ki, mint nagyjából ugyanekkor a Czakó-kertben vagy éppen a vasútállomás előterében. Azaz ezeket sem gazdálkodóknak, hanem különböző hivatalnokoknak szánták. A kertes házas beépítést a negyvenes évek végén kezdték háttérbe szorítani a társasházak, amikor már hivatalosan is Zagyván túli városrészként hivatkoztak a területre. Az első többlakásos házak átadása pedig egy új, megoldandó problémát hozott. A kerületnek saját iskolára lett szüksége, amit végül éppen hetven évvel ezelőtt az Áchim úton avattak fel. Ez pedig Szolnok első, szocialista iskolaépülete lett, amit akár a helyi brutalista építészet egyetlen emlékeként is számon tarthatunk.

A Zagyván túli városrész nagyarányú benépesülése azonban a hatvanas években, a negyedik „városrészecske” építésével indult. A második Zagyva-híd 1958-as átadása ugyanis elhárította az utolsó akadályt az elől, hogy Szolnokon első, valóban önálló lakótelepe felépüljön, ráadásul egy olyan területen, ahol tulajdonképpen semmit sem kellett emiatt elbontani. A Városmajor út végén lényegében a hatvanas évek elejétől 1975-ig épült fel a hivatalosan 1966 októbere óta Tallinn városrésznek nevezett lakótelep, amelyet korábban, de még ma is sokan Vosztokként jelölnek az egyik utcája miatt. A befejezésekor valamivel több, mint 5 ezer embernek otthont adó Tallinnban minden megépült, ami egy lakótelepet jellemez: óvoda, bölcsőde, újabb általános iskola, ABC-k és legvégül közművelődési intézmény, a Tallinn mozi.

A négy „önálló” részből álló Zagyván túli városrész 20. századi történetének érdekes momentuma, hogy volt néhány évtized, amikor kvázi szolnoki gyógyító vagy kórháznegyednek is nevezhették. Merthogy 1941. július 31-én a mai Kaposvári Gyula-híd mellett átadták a Magyar Királyi Honvédség csapatkórházát, amiből 1948-tól a hazai tüdőgondozás egyik „fellegvára” lett a maga speciális, öthektáros parkjával. Alig négy évvel később újabb kórház nyílt az akkor épp Vörös csillagnak nevezett Városmajor úton, a Magyar Néphadsereg 10-es számú kórháza, amit 1956. október elején a megye használatába adtak. Hogy aztán a forradalom és szabadságharc idején, a Szolnokon is alaposan berendezkedő Vörös Hadsereg foglalja el, és 1991-ig el se hagyja. A harmadik kórház pedig – a ma már egyedüliként álló és működő – az 1963-1967 között épült MÁV Kórház és Rendelőintézet lett. Azért egy pillanatra érdemes belegondolni, hogy milyen gazdagok is vagyunk: a legszűkösebb időkben épült két kórház épületét a rendszerváltás után tüntettük el nyomtalanul.

Többek között ezekről is szó lesz az Élő blogSzolnok Anno 2025. november 3-ai előadásán. A 18.00 órakor kezdődő A Zagyván túli városrész(ek), avagy a vár, az Alcsi, a Scheftsik-telep és a Tallinn története előadásnak a TESZ székház ad otthont.