– A hetvenes években még iskolás volt. Emlékszik az úttörőcsapata számár és a nevére?

– 2645-ös számú Kossuth Lajos Úttörőcsapat.

– Az őrs neve?

– Mókus.

– Kedvenc könyvei abban az időben?

– Az indiános történetek.

– Első koncertélménye?

– A zalaegerszegi építőtáborban, ahol málnát szedtünk, egyik este a Generál lépett fel. És mivel a mi brigádunk dolgozott a legjobban, még egy hét balatonszárszói üdülést is kaptunk, ahol pedig Zalatnay Sarolta volt a vendég.

– Kellenes emlékeket őriz a hetvenes évekről?

– Boldog gyerekkorom volt. Akkor voltam középiskolás is, sok szép emléket őrzök. Ezeket a mozgalmi, meg úttörős dolgokat annyira nem szerettem, arra viszont jól emlékszem, hogy az embereknek akkor kezdett egy kicsit pénzük lenni. Már megengedhették maguknak, hogy például ruhákra költsenek. Akkoriban jelentek meg a boltokban például a kínai könnyűipar termékei, és mindenki kínai pólót akart, mert elég jó minőségűek voltak. Nekem is volt egy piros-fehér csíkos.

– Akkor nem véletlen, hogy a hetvenes évekből már olyan sok tárgyunk maradt, hogy azokból akár kiállítást is lehet rendezni?

– A huszadik században a magyarok többsége számára a hetvenes évek az, amikor először egy kicsit jobban élhetett, vásárolhatott, gyarapodhatott. Nem véletlen, hogy a kiállításunkra is bekerült egy korabeli hűtőszekrény, hiszen fridzsiderszocializmus az egyik jelzője ennek az időszaknak. Ne felejtsük el, hogy 1941-ben Magyarországon bevezették a jegyrendszert, aztán jött a háború, majd az újjáépítés, utána az ötvenes évek erőszakos iparosítása, és majd csak a hatvanas évekkel köszönt be az az időszak, amikor a fogyasztást, a bizonyos fokú jólétet is szem előtt kezdte tartani a hatalom. Kádárék 1956 után belátták, hogy hagyni kell az embereket fogyasztani, úgyhogy a hetvenes évek, ha szocialista keretek között is, de már erről is szóltak. Ennek megfelelő tárgyi kultúrával.

– A hetvenes évek fél évszázadra van tőlünk. Ezt az időszakot már gyűjti a múzeum?

– A Damjanich Múzeum történeti osztályának a gyűjtőköre a török kortól tulajdonképpen napjainkig tart, hiszen például a legutóbbi választásokról is sok mindent elraktunk, amikről azt gondoljuk, később fontosak lehetnek. Azt kell mondanom, hogy a gyűjteményünkben a hetvenes évek kifejezetten felülreprezentált, hiszen a nagyjából harmincezer tárgyunk tizede ebből az időszakból való. Úgyhogy a kiállításon látható 3-400 tárgy jelentős rész is a múzeum saját gyűjteményéből került ki.

– Honnan vagy hogyan kerülnek ilyen tárgyak a múzeumba?

– Rengeteget kapunk és kaptunk ajándékba. A mostani időszaki kiállítás egyik legnagyobb feladata éppen az volt, hogy az elmúlt években a raktárunkba bekerült, ebből az időszakból való tárgyakat elkezdjük katalogizálni, mert eddig csak gyűltek-gyűltek. Különösen sok tárgyat kaptunk a rendszerváltás környékén, például megszűnő szervezetektől, de most is rendszeresen előfordul, hogy valaki behozza az elhunyt hozzátartozó után maradt tárgyakat, mert nem tudja használni, és kidobni sincs szíve.

– Belépve a kiállítótérbe azt érzem, hogy vannak kiemelt témák, amik köré a tárgyak csoportosítva lettek. Mi volt a válogatási szempontja a kiállításnak?

– Amikor nagyjából fél éve elkezdtünk a kiállításon dolgozni, először a kollégákkal leültünk olyan szavakat gyűjteni, amiket annak idején használtunk, de mára kimentek a divatból. Ilyen például a sóderozás vagy éppen a Kádár-kolbász. Nagyon jól szórakoztunk, hiszen a legtöbbünknek ez az időszak a fiatalsága, mindenkinek volt valami élménye. Ugyanakkor ezek a beszélgetések kirajzolták, hogy a személyes térre fogunk koncentrálni, ezért sincs például vállalati vagy katonai tematika a kiállításon. Viszont van öltözködés alföldi papuccsal, nappali szoba korabeli HIFI-toronnyal, konyha szódásszifonnal, a korra jellemző elektronikai berendezések, játékok és némi humor, irónia. Két rész lóg ki picit a többi közül. Az iroda, ami lehet párt, tanácsi vagy akár vállalati iroda is, ahol mindenki megfordult. Illetve, ha Szolnokon a hetvenes évekről beszélünk, akkor nem hagyhatjuk ki a 900 éves évforduló kapcsán készült tárgyakat. Mindezekkel együtt a kornak inkább azokat a szeleteit próbáltuk megmutatni, ahová a hatalom, a párt nem tolakodott be.

– Szeretett ezen a kiállításon dolgozni?

– Nagyon, tényleg jókat szórakoztunk, miközben azért ez egy valódi múzeumi munka volt, hiszen például olyan tárgy nincs kiállítva, amit nem dolgoztunk fel. És mint említettem, a kiállítás kapcsán elég sok, a múzeum birtokában lévő tárgyat kellett katalogizálnunk.

– Lesznek a kiállításnak kísérő rendezvényei?

– Tóth Eszter Zsófia, aki sokat publikál a kor tárgyairól, valamikor októberben a vendégünk lesz. De természetesen az iskolásoknak múzeumpedagógiai programokat is fogunk tartani.

– A gyerekek, a fiatalabbak fogják érteni, hogy mi ez a kiállítás?

– Biztos vagyok benne, hogy a látogatók többsége inkább a kortársak közül kerül majd ki, akik egy-egy tárgy kapcsán nosztalgiával felkiáltanak, hogy ilyen nekem is volt, olyat én is használtam. Ugyanakkor a megnyitás előtt fiatalokon is „teszteltük” az anyagot, azaz megmutattuk kollégák gyerekeinek. A legkisebbet azonnal lekötötte a játékokat felvonultató rész, a középiskolást pedig teljesen elvarázsolta a retró, ami neki itt megjelenik. Nagyon remélem, hogy minden korosztály megtalálja majd ezekben a tárgyakban azt, ami neki érdekes.

(Bűvös kocka, panellakás, olajválság – Így éltünk a hetvenes években, Damjanich János Múzeum időszaki kiállítóterem. Megnyitó: 2023. augusztus 22. 16.00 óra. Megtekinthető 2023. október 15-ig.)