2025.12.3. (szerda)

A NATO Szolnokon

A NATO Szolnokon

Dátum:

Nagyon szeretném tudni, hogy a NATO 1961-ben mit keresett Szolnokon. Ennél jobban már csak az érdekelne, hogy ennek a jó poénnak a kiötlői, és szándékos vagy véletlen megörökítője, miként úszta meg a fenékbe billentést. Ha megúszta.

Nagyon szeretném tudni, hogy a NATO 1961-ben mit keresett Szolnokon. Ennél jobban már csak az érdekelne, hogy ennek a jó poénnak a kiötlői, és szándékos vagy véletlen megörökítője, miként úszta meg a fenékbe billentést. Ha megúszta.

Az itt látható fotó születésének időpontja nagyjából pontosan belőhető. A kép ugyanis azt a pillanatot örökíti meg, amikor az új belvárosi híd átadása után, a feleslegessé vált, és a háború után csak ideiglenesnek szánt régi híd elemeit leeresztik a pillérekről. Ez valamikor 1961 nyarán történhetett.

(Jut eszembe! Nem kellene megünnepelnünk a nyár elején éppen ötven esztendős belvárosi Tisza-hidat, ami annyi szolgálatot tesz nekünk? Ráadásul harminc éven keresztül egyedül cipelte a négyes út és a város növekvő forgalmát.)

A képnek azonban nem ez – legalábbis számomra – a legérdekesebb momentuma. Vessenek egy pillantást a kép előterében álló hajó kormányosi fülkéjére! Úgy néz ki, mintha valaki csak odafestette volna a hátsó ablakot, és azt a rövidítést. NATO ? azaz Észak-atlanti Szerződés Szervezete.

Ismétlem, 1961-et írunk a kép születésekor. Európa a vasfüggöny mentén két részre szakítva néz farkasszemet egymással. Egyik oldalon az 1949-ben létrejött NATO, a másikon – ahol akkoriban éppen mi is tartózkodtunk – az 1955-ben született Varsói Szerződés katonai tömbje. Itt, azaz Szolnokon is a NATO 1961-ben nem barát, hanem az az ellenség, akinek az elpusztítására a város négy magyar, és három szovjet laktanyájában treníroztak a katonák. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy 1961-ben még két év választotta el Magyarországot az 1956 utáni nagy amnesztiától, azaz a rendszerellenes vicceknek még messze nem jött el az ideje.

Ennek ellenére, a Szolnok életében nagyon jelentős beruházás egyik utolsó pillanatát megörökítő fotón ott világít a NATO felirat. Feltételezem, hogy nem a fotó kedvéért pingálta valaki a hajóra, sőt az sem kizárt, hogy ez a hajó hónapokon keresztül így segítette a hídépítők munkáját.

Ha ez így volt, akkor röhögjünk együtt azokkal, akik öt évtizede titokban, valószínűleg hasonlóan jót röhögtek a rendszer slamposságán. A szocializmus építésének eme fontos állomását ugyanis nemcsak közvetlen közelről figyelhette a NATO, de még segíthette is.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoki kincsek a Fortepan-on (1)

Autó a régi „százlábú” híd szandai oldalán, ideiglenes alagút az egykori Ságvári körúton, rosszul datált víztoronyépítés a Széchenyi lakótelepen. Három szolnoki kép a Fortepan-ról.

Szolnok szokatlan helyről

Danka István, mint a megyei tervezővállalat fotósa, 1981 tavaszán felmászott az akkor még működő Ságvári Endre Művelődési Ház tetejére, hogy megörökítse a Nerfeld-palota bontását.

Hogyan nevezhették?

Amikor ezt a képeslapot Szolnokon postázták, a megörökített park már nem így nézett ki. Sőt, a neve is más volt már. Ráadásul annak hídnak sem volt már nyoma, ahonnan ez a kép készült.

Szolnoknál komppal

A szolnoki belvárosi híd közelében legalább három időszak volt, amikor komppal kellett átkelni a folyón. E lap postázása miatt egyértelmű, hogy a kép az első ilyen alkalommal készült.