2026.04.30. (csütörtök)

Nem is volt Boriska

Nem is volt Boriska

Dátum:

Szolnok egyik legszebb ábrázolása ez a festett képeslap. A három templom, a főgimnázium és a színház mellett Boriska is látható rajta. De Boriska nem létezett.

Szolnok egyik legszebb ábrázolása ez a festett képeslap. A három templom, a főgimnázium és a színház mellett Boriska is látható rajta. De Boriska nem létezett.

Nem tudom pontosan, hogy ezt a festett képeslapot pontosan mikor készítették, az azonban biztos, hogy valamikor az előző századforduló és a harmincas évek vége között. Már csak azért is, mert a zsinagóga 1899-ben készült el, és a kupolája már ott látható a református és a katolikus templomok tornyai között. Illetve a Tisza Szálló még nincs a képen. A jobb szélen látható épület a színház, nagyjából két verzióval korábbi formában.

Ha egy idegen ránézett erre a képeslapra, úgy gondolhatta, hogy valami nagy víz partján – a Tisza itt éppen elég magas vízállást mutat – toleráns, talán még a kultúrára is sokat adó népek élnek. Ráadásul ezen a nagy vízen komoly élet is folyhat, amire Boriska, a kétfedélzetes – ha jól látom – lapátkerekes gőzhajó is utal.

Amikor először tettem fel az Albumba ezt a képeslapot, még azt hittem, hogy Boriska egy létező hajó volt. Aztán – mint később a Levéltár rovatban is publikáltuk – Kádár Zoltán elárulta, hogy ezen a néven, ilyen hajó, mai ismereteink szerint nem létezett. „Ez a hajótervezési formavilág a Duna vízgyűjtőjétől észak-nyugatra volt jellemző. Hasonló formájú hajók Németországban és Csehországban lelhetőek fel ma is”- írta levelében.

Ahogy arról is felvilágosított, hogy valamikor nagy divatja volt a festett képeslapok feljavításának. Azaz például annak, amikor „a hajót nem valós környezetében ábrázolják, vagy pedig a folyópart képeslapon ábrázolt látványát kívánták feldobni a technikai haladás egyik jelképével, a gőzhajóval, ehhez felhasználva bármely, a képeslap készítőjének keze ügyébe kerülő fotót”. Kádár Zoltán szerint Boriska nevű hajó nem létezett, csak a képeslap készítőjének fantáziájában.

Sajnálom Boriskát. Annak idején ugyanis azt gondoltam, hogy létezése egy újabb bizonyíték a szolnoki vízi életre, amit olyan jó lenne feltámasztani itt, a Tisza fővárosában.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.