Igazságtalan egyszerűen kijelenteni, hogy ez volt az eddigi legrondább Tisza-híd Szolnokon. Hiszen illik hozzátenni, hogy ezt ideiglenes átkelőnek szánták, ám így is 16 évig szolgálta a várost, és a lassan élénkülő közúti közlekedést.

Ha egyszer azokat a helyeket keresnénk, ahonnan az elmúlt bő száz évben a legtöbb, szolnoki képeslapon felhasznált fotó készült, akkor minden bizonnyal dobogós helyen végezne a mai Béres József sétánynak az a része, ahol az ötvenes évek első felében ezt a képet valaki exponálta. Nagyjából a „békás” szökőkúttal egyvonalban állhatott, és feltételezhetően azt a ritka pillanatot örökítette meg, amikor oldalkerekes gőzhajó ringatózott a Tiszán. Meglehetősen magas vízállás mellett. Hiszen erről a pontról csak akkor láthatunk ennyit a folyóból, ha az éppen árad.

Kevés olyan dolog van a fotón, ami a képeslap keletkezési idejét beazonosíthatná. A híd szerkezete alapján abban ugye biztosak lehetünk, hogy a kép 1946 és 1962 között készült. Ha tudnánk, hogy a baloldali hídfő mögött álló, ma már jelentősen átépített, rendőrségi üdülő és képzési központ mikor készült, akkor szűkíthetnénk az intervallumot. Főleg, hogy ismert egy valamivel korábban készült képeslap is, amin annak az épületnek még csak a tartóoszlopai állnak.

A kép születésének dátumát a magam részéről azért datálnám az ötvenes évek első felére, mert ennyire gyenge minőségű papírra nyomott képeslapot se korábbról, se későbbről nem találtam. Szinte írólap minőségű, rettentő könnyű, vékony és hajlékony lapról van szó. A mindent átszövő ésszerűsítés és a takarékosság jegyében, az ötvenes évek első felében nyomtathatták ilyen minőségű papírra a képeslapokat.

Aminek persze esetünkben nem is a hajó és az épülő rendőrüdülő az igazi érdekessége, hanem az ideiglenes Tisza-híd, amit a korábbi tartópilléreire építettek. Mint emlékezetes, az 1912-ben átadott előző hidat 1944 októberében robbantották fel a németek, pótolni azonban csak 1946-ra sikerült. Ahogy elődjét a fővárosi Szabadság-hídhoz, ezt az ugyancsak pesti Kossuth-hídhoz hasonlították. Gondolom, szerkezete és ideiglenessége okán.

Sajnos nem tudom, hogy az ideiglenességet 1946-ban hány évre értették, de nem hinném, hogy bő másfél évtizedre tippelték a végleges híd elkészítéséhez szükséges időt. Márpedig ennyi kellett. Amit csak részben magyarázhat a háború újjáépítés és az erőltetett iparosítás. Az okok között sokkal inkább keresném a motorizáció szándékos lelassítását, a közúti közlekedés háború előtti vagy még azt is alulmúló fejlettségét. Egész egyszerűen, az ötvenes évek közepéig, ez a híd is elbírta a forgalmat, ami csak az évtized éve felé indult olyan ütemű fejlődésnek, hogy világossá tette, hogy Szolnokon új, végleges hidat kell építeni.