2026.02.2. (hétfő)

A sikkasztó polgármester parkja

A sikkasztó polgármester parkja

Dátum:

Ezen a képeslapon nem is a fotók a legérdekesebbek - bár van közöttük ritkaság -, hanem a jobb alsó sarokban lévő felirat, amely szerint a Dr. Tóth Tamás parkból láthatunk részleteket. Pár szót érdemes tehát arról is ejteni, hogy ki volt ez a mára elfelejtett névadó.

Ezen a képeslapon nem is a fotók a legérdekesebbek – bár van közöttük ritkaság -, hanem a jobb alsó sarokban lévő felirat, amely szerint a Dr. Tóth Tamás parkból láthatunk részleteket. Pár szót érdemes tehát arról is ejteni, hogy ki volt ez a mára elfelejtett névadó.

Ezt a képeslapot 1944. július 5-én küldték Szolnokról Szatmárnémetibe, de ugye a háborús fejlemények miatt nem lehetünk biztosak abban, hogy rendben meg is érkezett. Azt viszont tudhatjuk, hogy bár még a Horthy korban adták postára a lapot, a feliratot már meghaladta az idő, mivel a park csak 1942-ig viselte Dr. Tóth Tamás polgármester nevét.

A képeslapon tulajdonképpen a mai Verseghy-park és környéke látható, kis túlzással csupa olyasmi, amit ott található. A bal felső kép a Tisza szálló emeletéről készült és részben a hotel kerthelyiségét, részben a sétányt és az 1944-ben megrongálódott Tisza-hidat ábrázolja. A mellette lévő utcarészlet is a szállodából – szerintem a főbejárat fölötti a toronyból – készült, és hotellal szembeni villasort mutatja. Az itt látható épületek, szerencsére a mai napig állnak, az elsőt az evangélikus egyház használja, a harmadikban pedig óvoda működik. Érdemes megjegyezni, hogy a három villa mögött még találhatunk néhány hasonló épületet, ami kijelöli a szolnoki, két világháború között épült pici villanegyedet.

A jobb alsó kép a Tisza szálló a Táncsics utca végéből, nagyjából a mai Liliomfi elől fotózva. A mellette lévőn pedig a híd belvárosi lábának közeléből tekinthetünk a Verseghy parkra, középen a ma is ott álló kőtálakkal, távolban pedig a szállodával. Pár évvel ezelőtt még sokan gondolkodtak azon, hogy hol is állt és hogyan is nézett ki a középső képen látható Szapáry-szobor, aminek másolatát néhány éve a Rózsakert és a Verseghy park találkozásánál találjuk. Az eredeti, a világháború végén megsérült szobor nem a mai helyén állt, hanem inkább a Béres-kút közelében, így a középső fotó mögött a megyeháza hátsó homlokzatát látjuk.

A park a harmincas évek közepétől nem véletlenül viselte Dr. Tóth Tamás polgármester nevét. A Szolnokon született várospolitikus ugyanis 1918-tól vett rész a település irányításában, előbb tanácsnok, majd főjegyző, 1925-től 1937-ig pedig polgármester volt. Ez az az időszak, amikor az úgynevezett Speyer-kölcsönből felépült a Tisza szálló, a polgármesteri hivatal melletti városi bérház, és lényegében elkészült az a park is, ami ma Verseghy nevét viseli. És ami először a várost építő, a mai napig a második leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármesterről lett elnevezve.

Érdekesség azonban, hogy a nevet 1942-ben megváltoztatták, tehát a mellékelt képeslapot legalább két évvel a postázása előtt nyomtatták. Sajnos nem tudom, hogy a névváltoztatásra pontosan mikor került sor. Azaz Horthy Istvánról kormányzó-helyettessé választásakor, tehát a tél végén, avagy csak halála után, valamikor ősszel nevezték el a parkot. Ám Dr. Tóth Tamás szempontjából ez nem is fontos, hiszen a kormányzó fiáról más közterületet is elnevezhettek volna Szolnokon, ha a 12 évig hivatalban lévő polgármesternek nem kellett volna a városházán történt sikkasztási ügy miatt 1937-ben távoznia. Talán nem túlzás azt állítani, hogy halála után két évvel kapva kaphatott a város azon, hogy a Szolnok életében jelentős közterületnek új nevet adjon. Mert nem sejthették, hogy három év múlva azt is megváltoztatják majd.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Tiszavirág vége

A Beloiannisz/Baross és a Csarnok utca Szapáry felőli sarkán álló házban, annak lebontása előtt, a Tiszavirág espresso működött. Ott, ahol a háborúig kerékpárt is lehetett vásárolni.

Még épült az új belváros

A Nemzetközi Gyermekév első heteiben készülhetett ez a fotó. Talán azért, hogy külső kép maradjon fenn a Zoltai István által megálmodott épületről. Szolnok új belvárosa 1979 elején.

1980-as vagy korábbi?

Talán cáfolható, hogy 1980-ban örökítették még az egykori 1-es ABC-t. Annyi azonban biztosan hozzátehető, hogy a fotós télen, szombat délután vagy vasárnap dolgozott az 1-es parkolónál.

A Madas-ház utolsó éve

Ez Szolnok. Ahol a fehér autó halad, ott ma parkoló van, a Beloiannisz úti házak helyén pedig a négysávos Baross utca. A 33-as még nyitva a Madas-ház földszintjén, 1973 tavaszán.