Ha lenne személyes emlékképem arról, hogyan is nézett ki belülről 1982 nyarán a szolnoki színészbüfé, amit sokan csak „Kadikocsmaként” emlegettek, és a mai Liliomfi étterem helyén működött, akkor még inkább biztos lehetnék abban, hogy Szurdi Miklós első játékfilmjét részben Szolnokon forgatták. Az egyértelmű, hogy a vidéki színházi életről, az akkori hatalom játékáról, pontosabban a művészek megfelelni akarásáról szóló, egyébként minden pillanatában nagyon szórakoztató film külső- és próbajeleneteit Kecskeméten, az ottani teátrum környékén vették fel. Viszont a szereplők, sőt egy elhangzó mondat miatt is nagyon valószínű, hogy a filmbeli színészbüfében játszódó képeket viszont Szolnokon, a Táncsics utcában rögzítették. Ott, ahol a forgatás előtt befejeződött évadban még maga a rendező is gyakran megfordult társulati tagként, hisz két darabot is színpadra állított 1981/982-ben, és ahol a Hatásvadászok szereplőinek többségével éppen találkozhatott is.

A Hatásvadászok ugyanis tele van olyan színészeket alakító színészekkel, akik a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, Szolnokon játszottak. A női főszereplő, Udvaros Dorottya például egy évvel a forgatás előtt szerződött el innen. Egri Kati, Kőmíves Sándor, Takács Gyula, Nagy Zoltán, Nagy Sándor Tamás (Ádám Tamás) és az egy jelenetben feltűnő Mucsi Zoltán viszont 1982-ben itt voltak társulati tagok. Miként szolnoki volt, és Szurdi Szolnokról ismerhette az első jelenetsorban feltűnő és meg is szólaló Mozsonyi Albert balettmestert, az önmagát alakító Kukuját, a színház körül bóklászó kedves, fura alakot – aki Balajti Sándorként szerepel is a Hatásvadászok szereplőinek felsorolásában, mint Kukuja megformálója – és Kadit, azaz Ignácz Kálmánt is, akit többször is „művésznevén” szólítanak a büfében rendelő színészek. A forgatáskor éppen nem volt tag Szolnokon, mert egy-két évaddal korábban távozott innen Czibulás Péter és Hollósi Frigyes, akikkel Szurdi ugyancsak dolgozott szolnoki évei alatt. És bár 1979 és 1982 között nem a Szigligeti társulatát erősítették, de a korábbi egy-másfél évtizedben szolnoki színész volt a Hatásvadászokban is játszó Vajda László, Bodnár Erika és a főszereplő Szakácsi Sándor is. Szóval olyan ez a film, mintha akaratlanul, de mégis valamiféle szolnoki színházi tablót készítettek volna.

És még egy momentum, ami arra utal, hogy ha nem is teljes egészében, de félig-meddig szolnoki játékfilm a Hatásvadászok. Bár egy képkocka erejéig – amikor szakadó esőben Szakácsi Sándor és Eszenyi Enikő nem tudnak elindulni, mert bedöglik a Trabantjuk – feltűnik egy közlekedési tábla, ami szerint onnan Budapest 86 kilométerre van, egy másik jelenetben Trokán Péter, szerepe szerint Udvaros Dorottya orvos férje, egy kényelmetlen beszélgetésben a négyes útról, a Vecsés és Monor környéki nehéz közlekedésről beszél. Márpedig Budapest és Kecskemét között nem arra jártak 1982-ben sem az autósok.

Miért fontos ez? Egyrészt azért, mert Szolnokon viszonylag kevés magyar játékfilmet forgattak az elmúlt nyolcvan évben. Másrészt azért, mert a Hatásvadászok tulajdonképpen a nyolcvanas évek elejének színházi világát „dokumentálja”. A Három a kislányt már-már kabaréba illő módon próbáló társulattal, ahol hirtelen úgy kell tenni, mintha egy, a betiltás szélén billegő darabot próbálnának a nagyon beteg, Kossuth-díjas rendező iránti kíméletből. Zseniális az a töketlenkedés, amit Végvári Tamás színházigazgatóként és a helyi fontos elvtársak előadnak annak kapcsán, hogy a Kútvölgyi úti kórházban kezelt, onnan egy napra kiengedett íróval és látszólag a francia forradalomról szóló darabjával mit is kezdjenek. A Hatásvadászok remek szatíra a Kádár-kor vidéki vetületéről, miközben édes-bús mese a vidéki színházi életről. Az 1983-as XV. Magyar Játékfilmszemle nyitó alkotásaként is bemutatott mozit – amihez ma már sajnos nem egyszerű hozzáférni – sok-sok ok miatt nyugodtan tekinthetjük szolnoki filmnek is.