Aki 1909. szeptember 3-án megírta ezt a szolnoki képeslapot, az akkor már csak a Pfaff Ferenc tervezte új állomás épületét láthatta. Mivel az épület középső szárnyát az év április végén nyitották meg, ez a fotó a két dátum között készülhetett. De akkor mit keres rajta a sínek fölötti facsarnok?

A szolnoki vasútállomás 1857-ben került a mai helyére, tehát a Pest-Szolnok vasút megnyitását követően, alig tíz évig volt az eredeti indóháznál, a jelenlegi Reptár területén. Az 1857-ben megnyitott állomásépület közel fél évszázadon keresztül szolgálta az utazókat, ám a húszadik század elejére vállalhatatlan állapotba került. Több kép is azt mutatja, hogy ahhoz a második szolnoki állomásépülethez egy facsarnok is kapcsolódott a sínek felőli oldalon. Pfaff Ferencet 1906-ban bízták meg a harmadik szolnoki állomásépület megtervezésével, aminek építése 1907 és 1909 között zajlott. Mivel a Pfaff-féle felvételi épület a korábbi állomás helyére került, nagyjából másfél évig, elvileg, a szabadég alatt kellett várakozniuk az utazóknak. Bár lehet, hogy épp ez a képeslap szolgál bizonyítékul az átmeneti megoldásra.

Hogy ez a fotó Szolnokon készült, arra nemcsak a lap alján futó felirat az egyetlen bizonyíték. A háttérben lévő épület egyértelműen a Pfaff-féle állomás, amit más, későbbi, szolnoki képeslapok mellett az első peron fölötti féltető is bizonyít. Pfaff állítólag csak Szolnokon alkalmazta ezt a megoldást. Lehet, hogy épp az előző állomásból, legalább ideiglenesen megtartandó facsarnok miatt, ami az 1909. április 26-ai új állomás átadás után minimum négy hónapig még a helyén volt. Miként ez a képeslap bizonyítja. És miként egy 1911 elején feladott másik képeslap alapján tudható, két évvel később már biztosan nem állt.

Nem tagadom, hogy mivel ilyen, a második szolnoki állomáshoz tartozó facsarnok által kissé kitakart harmadik állomásépületet ábrázoló képet még nem láttam, az is felötlött bennem, hogy ez egy ügyes trükk vagy hamisítvány. Igaz, nem tudnék választ adni arra, hogy a régi facsarnok „rámontírozása” az új épületet ábrázoló képre miért lett volna jó, miért fektetett volna ebbe valaki rengeteg munkát. Vitathatatlan ugyanakkor, hogy a kép előterében, nagyjából a felhasznált fotó közepén lévő oszlop inkább elmosódott rajznak tűnik, mint igazinak, és az épület előtti peronról a fényképezőbe nézők alakok is kissé furán vannak kitakarva. Viszont az állomásépülethez közelebb lévő második sor harmadik oszlopán olyan kábel látszik, amit utólag senki nem illesztett volna oda. És jobban megnézve a csarnokról fennmaradt képeket, az sem lehet kétséges, hogy ez a második állomáshoz épült facsarnok. Tehát jobban átgondolva, azt kell, mondjam, igazi, később nem manipulált fotóból született ez a ritka képeslap.

Így tehát már csak arra kellene választ keresni – ugyanis még csak utalást sem találok erre -, hogy miért élte túl a második állomás facsarnoka az új állomás építését. És, ha már túlélte, néhány hónapon belül miért bontották le mégis, és onnantól kezdve miért kellett a Szolnokot vonattal érintőknek a szabad ég alatt várakozniuk több mint hat év fél évtizeden keresztül, azaz a negyedik szolnoki vasútállomás átadásáig?