A szolnoki Gorove – ma Kossuth Lajos – útra 1929 kora tavaszán kiért a piac a város főteréről. A Népbank tetején álló Hermész-szobor elégedetten tekinthetett le a zsúfolt főutcán hömpölygő tömegre, a szódás lovaskocsijára, a szénás szekérre, az épülő Nerfeld- palotára és Madas-házra.
A második világháború előtti időkből nagyon kevés olyan képeslap maradt fenn, amelyik ennyire jó minőségben és élesen mutatja Szolnok egy részletét, mint ez a Bánó E. fővárosi fényképész által kiadott anziksz. Ugyancsak alig akad olyan lap, amelyen akkora embertömeg lenne, mint ezen az 1929 kora tavaszán készült fotóból lett képeslapon, amit az év augusztus 24-én küldtek Szolnokról Budapestre. Olyan a felhasznált felvétel, mint egy jó minőségű sajtófotó, egy életkép, aminek az is lehetne a címe, hogy „A szolnoki piac kora tavasszal”. Számomra pedig olyan, mint amikor a „maci beleesik a mézes bödönbe”, hiszen annyi érdekesség van a felvételen, hogy nem is tudom, melyikről írjak.
Kezdjük messzebbről, azaz a kép legtávolabbi részéről! A mai Kossuth, akkori Gorove út még nem folytatódott nyílegyenesen a Baross utcában, hiszen a Kereskedelmi Bank szecessziós épülete – ott világít fehéren, szinte szabályos háromszög tetejével -, és a jelenlegi zebra helyén álló földszintes házak miatt még a Kindlovics bazár, azaz a mostani parkoló helyén indult a vasútállomáshoz vezető utca. Aminek egyik jelentős épülete volt az úgynevezett Madas-ház. Ez egykor a Sütő utcával szemben, a Csarnok út sarkán állt, és építetőjéről kapta a nevét. E kép tanúsága szerint azonban nem a harmincas évek elején épült – mint eddig gondoltam -, hanem a húszas évek végén, talán pont 1929-ben. A teteje és a felső szintje ugyanis jól látszik a Kereskedelmi Bank épület és a Nerfeld-palota között. Igaz, ekkor még a Nerfeld-palota is fel volt állványozva, és talán még a tetőszerkezete sincs a helyén, de ez nem is csoda, hiszen arról tudjuk, hogy 1929-ben épült.
Nagyon szépen kinagyítható Népbank tetejét 1907 óta záró Hermész-szobor. Ez az utca bal oldalán lévő legnagyobb épület, oldalán a Polo mosószer reklámjával. Az épület ma is áll, csak éppen 1974 óta egy alumínium homlokzat mögé van bújtatva, tetőszerkezete pedig le van vágva. Sajnos az utazók és kereskedők istene már a második világháború végén, Szolnok ostromakor megsemmisült, ráadásul viszonylag kevés felvétel maradt róla. Ezen viszont elég jól látszik, hogy sok más Hermész-ábrázoláshoz hasonlóan, Szolnokon is egy földgömb tetején állt, ráadásul hat vagy kilenc oszlop, esetleg további szobor tartotta.
Ez a fotó abból a szempontból is érdekes, hogy nagyon jól mutatja a húszas évek végi közlekedési és szállítási lehetőségeket. Egyrészt klasszikus, egy és két lovas, fakerekes szekereket látunk a felvétel jobb szélén. Bal oldalon viszont egy ugyancsak fakerekes, de már platós lovaskocsi halad, amit valamelyik helyi szódás – a kép alapján szódásnő – hajtott. Jobban megnézve a képet, a Szapáry úti sarok közelében egy negyedik szekeret is észrevehetünk, ami szénával van alaposan felpakolva. Hát igen, az egy-egy Tisza- és Zagyva-híd sok gazdát arra kényszerített, hogy a város főutcáját érintve hajtson át a túlsó partra.
Persze, ha nagyon figyelmesen megnézzük ezt a lassan százéves képet, más járműveket is észrevehetünk rajta. A szódás kocsi hátsó sarka mellett például egy kalapos úr egy kerékpárt tol. Ráadásul egy egész sportos kormánnyal felszerelt járgányt. Ám, ami ennél is érdekesebb, az az úttest másik oldalán, a Steiner-féle ház előtt parkoló autó. Az egyetlen gépkocsi a megyeszékhely forgalmas, piaci napon megörökített főutcáján. Amiből ugye arra következtethetünk, hogy bő négy évtizeddel az első automobil megjelenése, sőt szűk két évtizeddel az autók tömeggyártása után még nem nagyon lehettek Szolnokon gépkocsik. Milyen jó lenne tudni, vajon ki lehetett 1929-ben, aki már megengedhette magának az autót. És vajon melyik boltba érkezett vásárolni, és sofőrrel vagy anélkül használta azt a számomra ismeretlen márkájú autót?
A fotózás pillanatában pezsgett az élet Szolnok főutcáján, a Magyar utcai torkolat közelében. Szinte minden asszonynál kosár, a Népbank előtt egy kádár portékái, a jobb oldalon pedig a főtér, fedett piaci asztalai. Megszámlálhatatlanul sok ember. Földig érő szoknyás, váll- és fejkendős asszonyok, éppen térd alá érő kosztümös hölgyek, ezer féle öltözet. Kész korabeli divatbemutató, ami a viselőik társadalmi állásáról is mesélhetne. Mert például mi lehetett annak a fiatalembernek a foglalkozása, aki a fotó jobb szélén, a két lovaskocsi között, a fényképezőgép felé sétál? Öltönyben, csokornyakkendőben, fejfedő nélkül. Valami vigéc, vagy helyi hírlapíró?
Mennyi mindenről mesél egy ilyen képeslap. Kár, hogy körülbelül tízszer annyi titkot örökre meg is tart magának.
