Ajánlom

Fiatal matuzsálem

Tulajdonképpen tényleg nincs nagy jelentősége annak, hogy hány éves a színház épülete. Mert a teátrumok esetében még inkább igazak Gárdonyi szavai, miszerint nem a falakban van az erő. Hanem a társulatban, amelyik folyamatosan változik, és így mindig fiatal marad.

Emlékek őrzése

Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik valamit komolyan gyűjtenek. Azokat pedig kifejezetten tisztelem, akik a különleges kollekcióikkal másoknak is örömet akarnak szerezni, azaz megmutatják azokat. Márpedig a Damjanich Múzeum Fényképezőgép kiállításán ez történik.

Itt én vagyok a bolond!

A bolond csak én vagyok! Mert úgy ültem be a Szigligeti Színház idei utolsó bemutatójára, hogy elhittem, amit a plakátra írtak. Carlo Goldoni színművére számítottam. Így utólag belátom, harminc percre való vásári komédiából nem is lehetett volna két felvonásos zenés vígjátékot csinálni.

Sírni fogunk

Elvittek a városból gimnazistákat, első világháborúban hadirokkanttá lett középiskolai tanárt, köztiszteletben álló Szapáry utcai orvost, és további legalább 1000 szolnokit egy ordas eszmére hivatkozva. A szolnoki elhurcoltak teszik igazán megrendítővé a Galériában nyílt kiállítást.

A hiányosságok ellenére

Jelenleg ez az egyetlen hely, ami Szolnokon valódi turisztikai célpontnak tekinthető. Igaz, ebből a városnak semmi, a lakóinak meg csak annyi haszna van, hogy büszkék lehetnek az országban csak itt látható gyűjteményre. Kinyitott a szandai Repülőmúzeum, de nem változott semmi.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum