Tudták, hogy az ötvenes években, a Zagyván révész dolgozott? A Szegedi Tanárképző Főiskolának pedig szolnoki tagozatot működtetett? Tudja valaki, mikor lett Tallinn Szolnok testvérvárosa? Kaposvári Gyula emlékkönyvet olvastam, azaz nagy öregek között "ücsörögtem".
Nem azért sírtam a Brazilok egy-két jelenetén, mert hibás lenne a film műfaji besorolása, vagy közpénzégető bénázás menne a kamera előtt, hanem mert olykor megható, olykor fájó igazságokkal szembesít. M. Kiss Csaba a Tisza moziban is látható első játékfilmje nem tökéletes, de fontos.
Jó színészek remekül játszanak egy izgalmas, szépen fotografált, jól megírt magyar filmben. A rendező sem hazudtolja meg magát, olykor kikacsint a XIX. századból. Nem kurzusfilm, nem történelmi dráma, hanem olyan mozi, ami miközben büszkeséggel tölt el, szórakoztat is. Kincsem a Tiszában.
A fotóművész és a műkedvelő fotós között éppen csak egy pillanat a különbség. Amit az előbbi észrevesz, és azonnal úgy örökíti meg, hogy az a felvételén aztán hosszú történetté válik. Akinek több ilyen történetté váló pillanata van, annak érdemes kiállítást rendezni, és a képeit nézegetni.
Jóval több a mondanivaló a Kőszívű ember fiai színpadi adaptációjának, mint amennyi idő a szolnoki előadás rendelkezésére áll. Ezért kár, hogy sok fontos pillanat elhadart, miközben a forgószínpad úgy zakatol, mintha egy teherautó platóján utaznánk. Szerencsére remek alakításokkal.
