2025.08.27. (szerda)

Által mentek?

Által mentek?

Dátum:

A szépreményű Vancsek Mariska és a szolnoki Bagi János kapcsolata vajon hová juthatott azt követően, hogy János emlékkönyvbe illő sorokat küldött Mariskának egy olyan képeslapon, ami az elsodort szolnoki fahidat helyettesítő kompot mutatja. Által mentek ők a Tiszán...?

A szépreményű Vancsek Mariska és a szolnoki Bagi János kapcsolata vajon hová juthatott azt követően, hogy János emlékkönyvbe illő sorokat küldött Mariskának egy olyan képeslapon, ami az elsodort szolnoki fahidat helyettesítő kompot mutatja. Által mentek ők a Tiszán…?

A mai Szolnok területén tiszai kompról csak egyetlen helyen tudok. Nagyjából a jelenlegi Aranylakat mögötti parkolóval egyvonalban lévő partot és a mai Verseghy park közepe alatti folyóoldalt – ahol a vízmérő kijelző áll – köthette össze. És mindössze szűk másfél évig működhetett. Pár nappal az utolsó szolnoki, ácsolt Tisza-híd pusztulásától – 1919. március közepe – az első vasbeton tiszai átkelő átadásáig – 1911. június – szállította az utasokat és a terheket a kapcsolat nélkül maradt két part között. Faragó Sándor szolnoki papírárukereskedő pedig ebben a 15 hónapban úgy gondolhatta, hogy érdemes nemcsak megörökíttetni a kompot, hanem képes levelezőlap formájában piacra is dobni. Nem tudom, mire számított a remek kereskedő: sokáig lesz aktuális a lapja vagy inkább érdekessége miatt lesz kelendő?

Ha ránézünk magára a fotóra, szerintem egyértelmű, hogy a Tisza városfelőli oldalán készült a komp indulása előtt. Azért a városfelőli oldalon, mert ha a mai Tiszaliget felől dolgozott volna a fotós, akkor a képen a megyeháza hátsó homlokzatának illetve a Kossuth (akkor Gorove) utcai palotasor tetejének is látszódnia kellene. Illetve azért is a folyó jobb partján született ez a fotó, mert a felvétel bal szélén, az S kanyart leíró parti út fölött, ott áll az Aranylakat vendéglő elődje. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy az a vendéglő épp annyira volt vesztese a fahíd katasztrófájának, mint nyertese, hiszen bár a városból nehezebben lehetett megközelíteni, azért az olykor kompra várók generálhattak némi forgalmat. Mert nem hinném, hogy mindig olyan gyér volt a forgalom, mint ahogy az a felvételen látható. (Az indulást a kompon lévő szekér állása igazolja.)

Számomra rendkívül érdeles, hogy a felvétel bal szélén egy villanypózna is látható, ami innen tovább nem nagyon vezethette az áramot. Inkább azt mondanám, hogy a katasztrófa után a lehető „legkomfortosabb” átkelőt próbálták kiépíteni, és talán villanyfény is segítette a kompra való fel- és leállást, legalább a város felőli oldalon. Ne felejtsük el: ennek a kompnak télen, korai szürkület után is működnie kellett.) Persze lehet, hogy tévedek, de más okát nem nagyon látnám ennek a villanypóznának, hiszen magát a vízijárművet leginkább a folyó sodrása mozgathatta a két part között. Arra mondjuk, kíváncsi lennék, hogy a múlt század elején sem kevésbé szeszélyes folyójárás mennyire nehezítette meg a szolnoki komp közlekedését, illetve mennyi munkával és „üzemszünettel” járt a lentebb vagy fentebb lévő folyószinthez történő igazodás.

Mindez persze – mint oly sok, már általam is bemutatott képeslap esetében – nem nagyon érdekelhette e konkrét anziksz Szolnokról Újpestre küldőjét. A szolnoki Bagi Jánost 1910. szeptember végén inkább Vancsek Mariska izgathatta, aki talán nem sokkal korábban kosarat adhatott a fiatalembernek. Mert mi más ragadtathatta Jánost egy ilyen emlékkönyvbe illő „vers” megírására: „Majd ha néha az esti alkonyon / Elmerengve ülsz / Hajdani emlékeket andalogva gyűjts / Jusson akkor majd eszedbe / Jó barátod, én / ki feledni meg nem szűnik / míg e földön él / Élj a sorsnak kebelén / sok szerencsés napokat / Ne felejtsd el, hogy ki írta emlékül e sorokat.” A magam részéről csak remélni tudom, hogy János és Mariska végül egy hajóban evezhették végig az életüket, és ez a lap is a közös hagyatékukból került elő később egy olyan déd- vagy ükunokának köszönhetően, aki már nem is emlékezhetett rájuk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kép őrizte házak

Első ránézésre talán nehezen azonosítható, hogy mit örökíthetett meg az ismeretlen fotós, ám ha a felvétel bal és jobb széleire pillantanak, akkor beugrik: az ott a szolnoki 1-es posta, a másik pedig az SZTK. Így ez a fotó nem is készülhetett máshonnan, mint az épülő Vízügyi székházból. Az MNL Szolnoki Levéltárban őrzött eredeti képen lévő felirat szerint 1972-ben.

Büszke múlt

A hosszúra nyúlt XIX. század utolsó pillanatát örökítette meg ez a festett, szolnoki képeslap, amit aztán már a rövid, ám annál viharosabb XX. század első őrületében küldtek Szolnokról Nagyváradra. Ha valamire, akkor a Tisza-partján álló három templomra, mint az el- és befogadás, a vallási és kulturális sokszínűség jelképére ma is büszkék lehetünk a város múltjából.

Kapott Pali levelet?

Ahogy elnézem ezt a képeslapot, úgy tűnik, hogy az elkészült gépiparira nagyon büszkék lehettek az egykori szolnokiak, hiszen még átadása előtt képeslapon jelent meg az épület. Az én példányomat két évvel később egy reményét vesztett fiatalember adta postára.

Régi fotó, sok rokon

E képeslaphoz használt fotó készítése és az anziksz tényleges feladása között akár negyedszázad is eltelhetett, de a minimum 14-15 év. A kép a még mindig pusztuló víztornyunk mellett sokat elárul az egykori fiúiskoláról is. A kézzel írt szöveg pedig a Trianonnal szétszakított családokról.