A fővárosban létezik egy viszonylag nagy park, ami 1973 óta Szolnok nevét viseli, és erre hatalmas emlékkő is utal. A téren elhelyezett, egykor Szolnokon dolgozó képzőművészek alkotásai sajnos már nincsenek a helyükön, nem úgy, mint a Zuglóiaktól kapott, és itt felállított szobor.
Horváth Gábornak alig van pár mondata a Portugálban, mozdulataival mégis monológokat mond. Nem a részegségről, hanem a reménytelenségről, ami nem sokat változott azóta, hogy Egressy Zoltán megírta ezt a klasszikust. Sebestyén Aba pedig újragondolta nekünk.
Az éppen félévszázada megnyitott Pelikán szálló "aranykoráról" is árulkodik ez a nyolcvanas évek elején készült felvétel, aminek középpontjába a Szovtranszavto, szovjet szállítmányozási vállalat autóbusza került. Akkoriban rendszeresen parkoltak ilyenek a Pelikán előtt.
Szolnoknak a negyvenes évek vége óta nincs főtere, és szerintem a Kossuth tér nem is lesz az, ha újra és újra felmerül az autóforgalom előtti állandó megnyitása. Vannak esetek, amikor érthető a tilalom feloldása, olykor én is áthajtok rajta, de mindenkit győzködnék arról, hogy ne tegyük. Sőt!
Az évtizedekkel ezelőtti március híreiben is felbukkant az 1848/49-es forradalomra való emlékezés, bár hetven, hatvan, ötven és negyven évvel ezelőtt más ünnepek, illetve az azokra való készülődés nagyobb teret kapott. Szubjektív lapszemle a szolnoki napilap egykori márciusi számaiból.
Az alföldi gátak teteje a legtöbb esetben hullámos és gazos, tehát azt is mondhatnánk a szolnoki Zagyva-gát művésztelep melletti részére, hogy nincs itt semmi látnivaló. Meg máshol a város parkjai, zöldterületei rendben vannak. Én is csak azért citálom a milliárdos beruházással várfallá lett gátat, hogy mielőtt újabb közterületek megújítására pályázik Szolnok, gondoljuk át: mit tudunk kezdeni a meglévőkkel.
A Házmesterek a vészkorszakban című könyvet azoknak ajánlom, akik még hisznek abban, hogy a történelem ismételheti önmagát, ezért kíváncsiak, miként lesz a kisember gonosszá.
– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.
Legfeljebb másfél évtizede működhetett a Tisza szálló, amikor egy Szolnokra bevonult fegyverneki fiatalember ezzel a már háborús minőségű képeslappal üzent egy otthoni ismerősének. Ám nem emiatt mutatom meg ezt a lapot.
