A fővárosban létezik egy viszonylag nagy park, ami 1973 óta Szolnok nevét viseli, és erre hatalmas emlékkő is utal. A téren elhelyezett, egykor Szolnokon dolgozó képzőművészek alkotásai sajnos már nincsenek a helyükön, nem úgy, mint a Zuglóiaktól kapott, és itt felállított szobor.
Horváth Gábornak alig van pár mondata a Portugálban, mozdulataival mégis monológokat mond. Nem a részegségről, hanem a reménytelenségről, ami nem sokat változott azóta, hogy Egressy Zoltán megírta ezt a klasszikust. Sebestyén Aba pedig újragondolta nekünk.
Az éppen félévszázada megnyitott Pelikán szálló "aranykoráról" is árulkodik ez a nyolcvanas évek elején készült felvétel, aminek középpontjába a Szovtranszavto, szovjet szállítmányozási vállalat autóbusza került. Akkoriban rendszeresen parkoltak ilyenek a Pelikán előtt.
Szolnoknak a negyvenes évek vége óta nincs főtere, és szerintem a Kossuth tér nem is lesz az, ha újra és újra felmerül az autóforgalom előtti állandó megnyitása. Vannak esetek, amikor érthető a tilalom feloldása, olykor én is áthajtok rajta, de mindenkit győzködnék arról, hogy ne tegyük. Sőt!
Az évtizedekkel ezelőtti március híreiben is felbukkant az 1848/49-es forradalomra való emlékezés, bár hetven, hatvan, ötven és negyven évvel ezelőtt más ünnepek, illetve az azokra való készülődés nagyobb teret kapott. Szubjektív lapszemle a szolnoki napilap egykori márciusi számaiból.
A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
Szolnok Kádár-kori története akár az otthonteremtésen keresztül is elmesélhető. Sok régi és új szolnoki költözhetett új lakásba, azaz a mai lakásállomány jelentős része is akkor épült.
