Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.
A legerősebb jelenet, amikor az addig magyarul miséző templomban 1942 karácsonyán a férfiak versenyt üvöltik ugyanazt az egyházi éneket magyarul és szlovákul, miközben egy kislány németre is fordította a szertartást. Marika - a nagyszerű Borbély Alexandra - közben egy zsidó fiút bújtat.
Ez a Szolnokról az erdélyi Vízaknára 1907. augusztus 14-én küldött képeslap is bizonyítja, hogy a ma már a Tiszai hajósok terén működő Galéria étterem a környék egyik legrégebbi házában található. És nem tévedés: a fotózás idején az a sarki ház még a Szapáry utca utolsó telkén állt.
Tizenöt Szolnokon készült fotó abból a több tízezerből, amiket az elmúlt 15 évben azért készítettem a városban, a városról, hogy illusztrálni tudjam a blogSzolnokon megjelenő írásaimat. Most pedig csak azért válogatok belőlük, hogy magamat is emlékeztessem: 15 éve kezdődött.
Szolnok második világháború utáni történetének első korszakát, amikor szocialista nagyvárost kezdtek faragni belőle, két régi emlékmű áthelyezése is határolhatja. Ebben a 15 évben átfogó változások csak az ipartelepen történtek, ám a belvárosban már születtek brutalista középületek.
A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
Szolnok Kádár-kori története akár az otthonteremtésen keresztül is elmesélhető. Sok régi és új szolnoki költözhetett új lakásba, azaz a mai lakásállomány jelentős része is akkor épült.
