Ez a Szolnokról az erdélyi Vízaknára 1907. augusztus 14-én küldött képeslap is bizonyítja, hogy a ma már a Tiszai hajósok terén működő Galéria étterem a környék egyik legrégebbi házában található. És nem tévedés: a fotózás idején az a sarki ház még a Szapáry utca utolsó telkén állt.

Egészen biztos, hogy az a képeslappá lett felvétel csak 1904 után készülhetett, hiszen a fotó előterében lévő, ma Galéria étteremként ismert elegáns polgárház mellett már látható az az emeletes, kistornyos lakóház, amit a lépcsőházában ma is látható kőberakás szerint abban az évben építettek. Az étteremnek otthont adó, díszes, előkertes, a fotózáskor a Szapáry utca 38. számú telken álló villa után, valószínű, hogy a 19. század utolsó éveiben, még a szolnoki zsinagóga átadása előtt. Márpedig, ha ez így volt, akkor építtetője látnok volt, és sejtette, hogy a város által a kincstártól nem sokkal korábban megvásárolt Tisza-parti területek néhány éven vagy évtizeden belül Szolnok legfelkapottabb részei lesznek.

A felvétel készítésének legkésőbbi időpontját sajnos kicsit nehéz meghatározni, ugyanis a bélyegen lévő postabélyegző kissé elmosódott. Mivel azonban már nem hosszúcímzéses, hanem osztott hátoldalú képeslapról van szó – amiket 1905-ben rendszeresítettek -, a pecsét évszámkaraktereinek utolsó számjegye inkább 7-es, mintsem 3-as lenne, miként elsőre gondolhatnánk. Ebből pedig arra következtetek, hogy a Nagytőzsde és különlegességi áruda kiadásában Szolnokon megjelent anzikszot 1905 és 1907 között dobták piacra, tehát a fotó is ebben a két évben készülhetett. Ami nemcsak a Szapáry utca akkori vége, hanem a kissé homályosan látszó közepe miatt is érdekes.

Ha jobban megnézzük a felvétel bal oldalát, akkor a távolban egy hatalmas tűzfalat látunk, amit nem nehéz azonosítani a hozzá tartozó tető alakja miatt: az a Nemzeti szálló Tisza felé néző oldala. Az nem újdonság, hogy a ma már mellette álló Czinóber-ház 1905-1907 között nem takarhatta el a tűzfalat, hiszen azt majd csak negyedszázad múlva húzzák fel az akkori Szapáry út 9-es számú telelekre. Azon sem csodálkozom, hogy az Erlich-féle ház sincs még a helyén, hiszen az pedig egy szűk évtized múlva kerül a 13-as számú telekre. Számomra az igazi különlegesség az, hogy a kettő között ma is álló, egykor a városi rendőrkapitányságnak is helyet adó, Kós Károly stílusúnak mondott sarki ház sincs még a helyén. Amiből az következik, hogy azt valamikor 1905 után – sok másik képes lap alapján – nem sokkal építették a mai Kreutzer köz sarkára.

Azt mindenesetre ez a legalább 120 éves fotó is bizonyítja, hogy Szolnokon az előző századforduló után nem sokkal a Szapáry utca végén már áramszolgáltatás is volt, hiszen a lap bal szélén, egy oszlopokra helyezett trafószekrény látható. A másik oldalon, a két szép épület előtt pedig széles járda fut, amit néhány éves, egyforma fajtájú fák sora választ el a nem éppen hívogató kocsiúttól. Ne feledjük, ez a rész majd csak nagyjából másfél évtized múlva lesz először tér – Erzsébet királynéról elnevezve -, és addig egy nem túl forgalmas utcavég volt, amitől pár méterre már kövezett kocsiutat lehetett találni.

A mai Galéria étterem távolabbi „tornyára” az ezt az anzikszot küldő ismeretlen Anna valamit írt, amit sajnos nem tudok kibogarászni, pedig olyan, mintha „it”-tel kezdődne. És mivel az „itt vagyunk Szolnokon, de csak egy pár napig” szövegben is így írta a helyhatározót, nem zárható ki, hogy azt a néhány napot egyébként abban a házban töltötte többedmagával. A képeslap írott oldaláról tudható, hogy Feketehegyről utaztak Szolnok érintésével valahová, amiről Zöldig András urat az erdélyi Vízaknán egy ilyen, ma már ritka képeslapon tájékoztatták.