A belvárosi Tisza-híd Verseghy park felőli oldalán, a rámpa alatti átjárótól balra egy gránitszínű emléktábla található, amit nyugodtan tekinthetünk az 1959-62-es beruházás zárókövének. Még akkor is, ha a "híd épült" kifejezés ez esetben kicsit megtévesztő, bár az évszám is lehet félrevezető.
Még mondja valaki, hogy az ingyenes parkolás nem segíthet a pandémiás helyzetben! Csak egy kis fifika kell, és meglátható benne az üzlet. El tudják képzelni a közeljövőt? Teljesen felesleges drága pénzen használt autó telepeket létesíteni és fenntartani. Ki kell állni az autókkal a város forgalmas parkolóiba, és már zakatolhat is az üzlet. Ahol egy ilyen autó elfér - nem véletlenül került a vezetőoldalra az "Eladó" tábla -, ott előbb-utóbb több is lesz.
Rövid ideig Szolnok egyik legmagasabb és legnagyobb lakóháza volt, az átadásakor még a Tóth Ferenc, ma már a Vitéz Szathmári József utca teljes páros oldalát elfoglaló 74 lakásos, körben erkélyes társasház. Egyben ez a második világháború után épült második liftes lakóház Szolnokon.
Sok oka van annak, hogy a legjobb lenne mielőbb elfelejteni az idei március 15-ét. Ám ezek között előkelő helyet foglal el a szolnoki Szigligeti Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak "Mindenünk e zászló" című, tulajdonképpeni városi megemlékezése. Ja, nem iskola. Színház. Színház?
A 12 pont megjelenése után 173 évvel kívánjuk-e még a sajtó szabadságát? Egyáltalán szükségünk van-e még a sajtóra? És pláne a szabadságára. A magyar sajtószabadság korlátozása kicsit olyan, mint a magyar korrupció. Ha mi csináljuk, nem létezik, ha más, kiabálunk.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
Hány lakótelep épült Szolnokon a Széchenyi beruházásának elindulásáig? Melyik lehetett az első szolnoki lakótelep? A Kisgyep helyén épülő városrész története e válaszokkal kezdődhet.
Néha olyan ez az ország, mint egy rossz vicc. Csak nevetni nem tudunk rajta. Jöhetnek itt pártok, rendszerek, nem változik semmi. Hülye mese arról, hogyan üldözzük el a fiatalokat.
Már nincs rá szükség? Amikor kihelyezték ezt a figyelmeztető táblát a Templom úti zebrához, amin keresztül sok iskola megközelíthető, önkormányzati képviselőink versenyszelfiztek, hogy kinek az érdeme. Először rossz helyen volt. Odébb tették. Megcsonkították. Úgy maradt. Most jött valamelyik közszolgáltató alvállalkozója, döntött és eldobta. Azért remélem, a megszokásból vezetők emlékeznek rá, lassítanak annál a zebránál, és felszólítás nélkül is vigyáznak a gyerekinkre!
