"Egy pohár tej, tiszta fej!" Emlékeznek még erre a régi reklámra? Évek teltek el azóta, és feltehetnénk a kérdést, vajon sok pohár tej, mennyire tiszta fej? Már, ha valaki úgy dönt, hogy egy karton iskolatejtől (2dl/doboz) a természet lágy ölén szabadul meg. Hogy került hozzá ennyi iskolatej? És, akkor mit ittak a gyerekek? Ha neki már nem kellett, miért a Zagyva árterében dobta ki? Számtalan kérdés, amiket egy nem tiszta fejű embernek kellene feltenni. Ha tudnánk, ki ő. Jelentkezzen bátra! Biztos, van magyarázat.
A Tisza moziban, az októberi ATAFF-kor lemaradtam a Nino bárkája című új magyar filmről, és az utóbbi hetekben kétségeim voltak, hogy mikor tudom végre megnézni. Aztán a múlt héten elindult a "magyar netflix", ahol tényleg egy mozijegy áráért nézhetek hazai filmeket. A Ninoval kezdtem.
A Magyar Rádió volt szolnoki épületének helyére esetleg épülő parkolóházról írt cikk kapcsán egymásnak feszültek az indulatok. A bontás és a maradás mellett is sokan érveltek.
Ha valaki nem a nagyszerű Fortepan.hu-n bukkan erre az 1957-es képre, talán el sem hiszi, hogy Kádár József szolnoki fotót adományozott a gyűjteménynek. Bő hat évtized távlatából az is hihetetlennek tűnhet, hogy a fotózás idején erre a telekre tervezték Szolnok új, modern filmszínházát.
A Széchenyi parkerdőben való "túrázásnak" szolnokiként minimum két előnye van. Egyrészt a közelsége, hiszen a belvárosból akár gyalog is elérhető. Másrészt nincsenek emelkedők meg lejtők, hiszen az Alföld közepén járunk. Vírus idején ideális hely egy kis kikapcsolódásra.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
