Hallgatni, ahogy két részeg veri egymást Szolnok belvárosában, miközben verbálisan olyan nemi aktusokat helyeznek kilátásba egymáson, amihez bármelyik televízióban kevés lenne a 18-as karika. A rendőrök legfontosabb kérdése, hogy az ellopottnak vélt pénztárcában a TB-kártya benne volt-e.
A színházak működésének is lehetnek közgazdasági és munkaerő-szervezési vetületei. Persze nem baj, ha ezt a közönség alig veszi észre. A szolnoki Szín-Mű-Helyben játszott A házasságszédelgő és Leánykérés című kamaradarabok nem véletlenül mennek a Kőműves Kelemennel párhuzamosan.
Vagy egyszerűbb, ha csak magunkkal törődünk? Tudom, Szolnok belvárosában az új társasházak építésénél nem szempont a hosszabb-rövidebb időre megálló autók elhelyezése. Ebben az esetben is olyan rövid a kocsibeálló, hogy ha a fal és az autó között a gyalogosoknak is helyet hagytak volna, akkor a furgon vége lelóg az autóútra. Mit lehet tenni? Babakocsival és kerekesszékkel irány az úttest! Gyalogosan pedig libasorban, hasat behúzva, a falnak simulva folytatódhat a séta. Persze máshogy is lehetne.
Második világháború előtti fotókkal küldtek kartársi - azaz már kollegiális, de még nem elvtársi - üdvözletet Szolnokról 1949-ben. A címzett egy budapesti fűszerkereskedő, akinek vállalkozása az államosítás határán lehetett. Persze a szolnoki mozi és a benzinkút is érdekes ezeken a képeken.
Mivel idén elmaradnak Szolnokon az '56-os megemlékezések, tegyünk egy virtuális sétát azokon a helyeken, ahol forradalmi események zajlottak a városban. Forrásul használva a MNL szolnoki intézménye és Cseh Géza kutatásait, illetve "A remény napjai - az 1956-os forradalom Szolnokon" című filmet.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
