Több helyről is azt hallottam, hogy a Szapáry utcai Nemzeti Nagyszálló tulajdonosa le kívánja bontani a Sütő utcára átnyúló egykori bál- majd mozitermet, hogy társasházat építsen a helyére. A pillanatnyi, személyes előny nemcsak Szolnoknak, de a környéknek is rosszat tenne. Újabb Dami?
Pezsgőt nem bontunk, de a tortán ott lesz az egyes. Egy évvel ezelőtt választottuk meg a jelenleg hivatalban lévő önkormányzatunkat, akikről még mindig a város hivatalos honlapja árul el a legkevesebbet. Nem hogy munkájuk objektív mérőszámai, de egy képes életrajz sem érhető el róluk.
ATAFF, avagy Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál, azaz a Tisza moziban kétévente sorra kerülő képzőművészeti filmes seregszemle, ami 2018 óta viseli a magyar származású Trauner Sándor, Oscar-díjas díszlettervező nevét. Demeter Évával, az ATAFF fesztiváligazgatójával beszélgettünk.
Vacogva vártam a villamost a szolnoki állomás előtt. A langyos őszből hirtelen lett mínuszos tél. A Jubileum téri emlékmű takarásában visítva csiszolták egymást a belváros felől forduló szerelvény kerekei az öreg sínekkel. Megvártam, amíg leszálltak a vonatokhoz rohanó diákok, a munkából hazatérő környékbeliek, aztán ráérősen felkapaszkodtam az évtizedek óta szolgáló, szolnoki kékre és sárgára festett járgányra. A középső forgó előtt ültem le egy hideg székre.
Lehet aktuális egy több száz éves népballada? Lehet gyufaskatulyányi helyen nagyszínpadi produkciót előadni? Lehet két felvonás alatt több mellékszereplőnek karakterépítési lehetőséget adni? A szolnoki Kőműves Kelemen láttán azt mondom: igen. Mi vagyunk ott a szűk színpadon.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
