Hetven év után bezárt az 1-es ABC a Baross utca elején. Egy elfelejtett legenda történetének a végére került pont. Ki tudja, az 1-es nélkül meddig emlegetjük még az 1-es parkolót és az 1-es buszmegállót? Az 1-es bezárása, de leginkább a hely és környék hasznosítása Szolnok belvárosról szól.
A Szapáry úti nagy banképület tetején bő nyolcvan éve mutatja óra az időt. Persze, amióta mindenkinek a karjára, zsebébe óra került, talán már nem is annyira fontosak ezek a közterületi időmérők. Bár szerintem zavaróak tudnak lenni, ha nem a helyi, hanem mondjuk, a nyugat-szibériai pontos időt mutatják. Márpedig a néhai Tünde/Kádár cukrászdától felnézve a bank homlokzatára, ez a helyzet. Vajon ki állíthatja be azt az órát?
A cím és a korábbi feldolgozások alapján mindenki azt gondolhatta, hogy egy fergeteges vígjátékkal indul a Szolnoki Szigligeti Színház új évada. A Kaviár és lencse bemutatója azonban általam eddig látott legszomorúbb premier volt. Persze nemcsak a rendezés és főleg nem a színészek miatt.
A Róth Dezső szolnoki papírkereskedő megbízásából készült kép fotósa nagyjából a mai Boldog Sándor István és Baross utcák kereszteződésétől dolgozott. Célja egyértelműen az volt, hogy lencséjével befogja az egész Nerfeld-palotát, ami nem sokkal előbb készülhetett el. Szolnok 1930 körül.
Nehéz nem szomorúan leírni: Kardos Tamás az egykor Szolnokon élt fotós. És persze lehetetlen nem örülni: Kardos Tamás a Kőszeg környékén otthonra talált fotós. De azért egyik szemem sírt, a másik nevetett A Kardos "Keretbe zárt világ" című, Kőszegen megnyílt kiállításán.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
