Minimum hat rendszerben, közel fél évszázadon át szolgálta Szolnokot Dr. Elek István, akinek egykori otthonára július elején került fel a Révi Norbert, szolnoki szobrászművész által készített domborműve. A város egykori tiszti főorvosának arcából két világégés tekint ránk.
A szolnoki állómás épületében lévő Váróteremben február 29-én tartották az utolsó koncertet. A vírushelyzet miatt akár újra kinyithatott volna a tizenhárom év működő hely, erre mégsem került sor. A Ratkai Miklóssal beszélgettünk az által szervezett koncertek új helyszínéről.
A jövőben fontos négy kilométerrel gyarapodott a szolnoki kerékpárút-hálózat. Nyár óta a város legjobb bicikliútján lehet eljutni a Millérhez. Bízva abban, hogy előbb-utóbb akkor is lesz értelme ezt az utat használni, ha nem vagyunk horgászok, és cél nélkül se szeretünk bringázni.
Gondoltam, jelzem, hogy én ahhoz a körhöz tartozom, amelyik elhiszi: a vírus létezik, és jobb félni, mint megijedni. Vitatkozni továbbra sem fogok, mert hiszek abban a kutatásban is, miszerint az alacsonyabb szellemi képességűek utasítják el a maszkot. Persze a betegség nem IQ szerint válogat.
Szolnok egyik különleges közterületi "szobra" volt (?) az a 120 éves fekete nyár törzsszelet, amely a Tisza árterében végzett helyreállítási munkáknak állított emléket. A fatörzset négy évvel ezelőtt egyszer már "renoválták", ám most ismét eltűnt. A mellette lévő ismertető tábla így most értelmetlenül áll a Vízügyi székház tövében. Reménykedjünk, hogy a 120 éves törzs ismét csak "felújításon" van, és nem valami végzetes baj érte, így hamarosan visszakerül a Boldog Sándor István útra. Persze, pár sort megérne, hogy ne aggódjunk, hisz az utóbbi hónapokban túl sok szolnoki "emlékműnek" kélt lába.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
