Új helyen váró

Új helyen váró

Dátum:

A szolnoki állómás épületében lévő Váróteremben február 29-én tartották az utolsó koncertet. A vírushelyzet miatt akár újra kinyithatott volna a tizenhárom év működő hely, erre mégsem került sor. A Ratkai Miklóssal beszélgettünk az által szervezett koncertek új helyszínéről.

– Miként ért véget a Váróterem előző szezonja?

– Február 29-én még megtartottuk a Ganxsta Zolee és a Kartel koncertet, utána viszont már jöttek a hírek, hogy a koronavírus miatt nem vagy csökkentett nézőszám előtt lehetne bulikat tartani. Nem akartam kockáztatni, így már a márciusi bulikat is lemondtam, pedig az utóbbi évek egyik legjobb tavaszi programját sikerült összeállítani. Nemcsak darabszámra, de minőségében is nagyon jó programunk lett volna májusig, ám ezt a vírushelyzet teljesen felülírta.

– Mikor derült ki, hogy a 13 éve működő hellyel is gondok lehetnek?

– Ahogy be kellett zárni és lényegében nem volt bevétele a helynek, érződött, hogy bajok lesznek a bérleti szerződéssel. Egy ideig reménykedtünk, de aztán látszott, hogy ellehetetlenülünk, és felmondják a bérletet.

– Tavasszal sokszor beszéltünk arról, hogy keresed a megoldást. Mi minden jött szóba?

– A mai napig reménykedünk abban, hogy visszatérhetünk a régi helyünkre, a szolnoki állomás épületébe. Ugyanakkor nem engedhettük meg magunknak, hogy ne kezdjünk azonnal alternatív megoldásokban gondolkodni. Komolyan mondom, hogy legalább tizenöt szolnoki helyszínt megnéztünk, végiggondoltunk, sőt soknak a tulajdonosával is leültünk tárgyalni. Ebben a néhai Tallinn mozi vagy a MÁV járműjavító kultúrháza épp úgy benne volt, mint azok a helyek, ahol még soha nem rendeztek koncerteket. Mindent meg akartunk próbálni, de sajnos minden helyről kiderült, hogy valami miatt nem lehet oda bulikat vinni.

– Pár hete viszont megjelent a Váróterem közösségi oldalán, hogy ősztől a Jubileum Bowling Centerben, az egykori Szolnok étteremben lesznek általad koordinált koncertek.

– Igen, ők nyújtottak segítséget ebben a nehéz helyzetben, amit ezúton is köszönök. A hely háromszáz néző befogadására alkalmas, nagyon kellemes koncerthelyszín. Ráadásul egy percre van az eredeti helyünktől, így ha valaki nem venné észre a hirdetéseinkben a helyszínváltozást, akkor sem fog lemaradni a koncertjeinkről. Természetesen osztozunk a hétvégéken, hiszen nekik is vannak bulijaik.

– Te milyen koncertekkel készülsz az ősszel?

– Szeptember 18-án egy hip-hop bulival kezdünk, 25-én viszont jön az Auróra, immár hagyományosnak mondható őszi szolnoki koncertje. Októbertől pedig, ahogy a régi helyen, itt is igyekszünk változatos koncertélményeket kínálni, így a 30Y, a Margaret Island, a Zaporozsec éppúgy belefér a programba, mint a Balkán Fanatik, a Nomád, Zorall vagy a Dorothy. Egészen decemberig, a Pokolgép tavaszról elmaradt koncertjének a pótlásáig be vagyunk már táblázva.

– Hogyan készültük a vírushelyzetre?

– Olyan szabályokat vezetünk be, amiket a kormány előír és megfogalmaz. Mindenben be fogjuk tartani az előírásokat vagy az éppen aktuális korlátozásokat.

– És hol lehet majd értesülni a bulikról?

– A Bowling Center felületein és természetesen a Váróterem oldalain, ahol persze jelezzük, hogy a koncertek a Jubileum Bowling Centerben lesznek. Ez talán egy kicsit azt is jelzi, hogy még él bennünk a remény, hogy visszatérhetünk a régi helyünkre, és előbb-utóbb újra lesz Váróterem.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Még nincs megmentve!

A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.

Cseh-Bereményi az óceánon túlra

Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.

Két Tarr a mennyezeten

A belvárosi nagytemplom szentélyének falai és mennyezete új festést kapott. A munkákat Tarr György díszítő-restaurátor és fia, Tarr Máté végezte. Utóbbival beszélgettünk.

„Része lett Szolnoknak”

A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.