A Scheftsik-telep alig száz éves utcája, ami 1947 óta viseli az Ady által "parasztapollónak" aposztrofált politikus nevét. Az Áchim András út kialakulása jól nyomon követhető a város második világháború előtti térképein. Névadója gyilkosára is utca emlékeztet Szolnokon.
Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.
Milyen sok tornyunk, pontosabban a szolnoki háztetők fölé emelkedő épületünk van! Persze tudunk róluk, ismerjük őket, amikor elmegyünk mellettünk. De mennyivel más ezeket egyszerre látni. Szolnok egyik "kilátópontjáról", a Belvárosi Nagytemplom tornyának erkélyéről. (Galéria 2.)
Van egy megyei jogú város Magyarországon, ahol a nemrég megválasztott polgármester úgy döntött, át kell dolgozni a városrendezési tervet, mert az - és most a városvezető szavait a Magyar Távirati Iroda (MTI) alapján idézném - "nem a lakók, hanem a vállalkozói érdeket" szolgálja.
Fél évet kellett várni az Eső idei első számára, amit június 19-én mutattak be a Tisza moziban. A lapot Bánki Éva versei nyitják és Nagy Dénes grafikái illusztrálják. Darvasi László, Háy János, Markó Béla, Lázár Balázs - többek között az ő írásaikból is szerkesztette a lapot Jenei Gyula.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
