A szolnoki tárház árulja el, hogy hol készült ez a fotó. Valamikor a hatvanas években, hiszen az MTH kollégium már látható rajta, viszont az ÁÉV munkásszálló még nem. Érdekessége a Tisza jobb partján horgonyzó hajók, amelyek arra emlékeztetnek, hogy egykor valódi vízi út volt a folyó.
Izgat a kor, amiben felnőttem. Emlékszem például Rotschild Klára emlegetésére, meg a sokszor látott fotóra, amin Tito marsall és Kádár János feleségével ruhát válogatva látható. A Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményének vezetője számomra kihagyhatatlan kiállítást rendezett.
Évtizedek hangoztatják, hogy a magyarok közé ásott árkok betemetését bizonyos nemzeti minimumokkal, konszenzusokkal kellene kezdeni. Meg kellene állapodnunk olyan dolgokban, amelyek mindenki számára egyformán elfogadhatóak. Úgy tűnik, Csukás István halálával találtunk ilyet.
Azt mondja, a színészetről papírja van, költészetét pedig majd megítéli az utókor. Mindenesetre nyolc színházi szerepe van műsoron, miközben versszínházi előadásaik is futnak. Arról nem is beszélve, hogy két irodalmi elismeréssel indult ez az éve. Lázár Balázzsal beszélgettünk.
Úgy tűnik, az előző évszázad első két évtizedében divat volt Szolnokon a bérházakra tornyocskát illeszteni. Aminek persze a XIX. századból is vannak előzményei, sőt az elmúlt évtizedekből is találunk visszakacsintást. Nagyjából másfél tucat tornyocska található Szolnok belvárosában.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
