2026.04.13. (hétfő)

Hajók a Tiszán

Hajók a Tiszán

Dátum:

A szolnoki tárház árulja el, hogy hol készült ez a fotó. Valamikor a hatvanas években, hiszen az MTH kollégium már látható rajta, viszont az ÁÉV munkásszálló még nem. Érdekessége a Tisza jobb partján horgonyzó hajók, amelyek arra emlékeztetnek, hogy egykor valódi vízi út volt a folyó.

A szolnoki tárház árulja el, hogy hol készült ez a fotó. Valamikor a hatvanas években, hiszen az MTH kollégium már látható rajta, viszont az ÁÉV munkásszálló még nem. Érdekessége a Tisza jobb partján horgonyzó hajók, amelyek arra emlékeztetnek, hogy egykor valódi vízi út volt a folyó.

Nézzük ezen a képen először a folyó bal partját, hiszen az is elég sokat változott az elmúlt fél évszázadban. Ha a szemközt lévő épületek alapján próbáljuk beazonosítani, hogy hol is állhatott Tulok Ferenc, a kép készítője, akkor azt mondhatjuk: valahol a Tiszaparti Gimnáziummal vagy legfeljebb a Pálfyval szemben. Azaz a mai gyaloghídtól kicsit lejjebb. Ott, ahol ma végig ártéri fák, bokrok, áthatolhatatlan dzsindzsa foglalja el a gát és a folyó közötti partszakaszt. Miközben e fotó készítésekor még láthatóan gondozott, sőt kikötésre és a folyó megközelítésére is alkalmas volt a terület. Lehet, hogy azért, mert a töltésen túl, a Tiszaligetben nemzetközi kemping és vállalati üdülők sorakoztak? A kép bal szélén, a fák árnyékában meghúzódó hajó is olyan, mintha egy tetőteraszos üdülőbárka lenne.

Mai szemmel érdemes a jobb parton is végignézni. Legmesszebb a néhai Nostra tárházat látjuk, ami valószínűleg a hatvanas években élte fénykorát. A képen még a helyén vannak a tömböket hat-hét emelet magasságban összekötő szállítószalagok, miként a fotó bal szélén, a fentebb említett bárka fölött a tárház folyó fölé benyúló, egyik rakodója is látszik. A kép készítésekor még sínek futottak az épület előtt, így nemcsak tárolni lehetett itt a gabonát, de átrakodni is a vízi, a vasúti és a közúti járművek között. Merthogy akkoriban még valóban vízi út volt a Tisza, miként a megelőző évszázadokban.

Ha jobban megnézzük a város felőli partszakaszt, a mai vízirendőrséggel szembeni részen legalább öt-hat hajót látunk horgonyozni. Ezek közül a legtávolabbi olyan, mintha egy világosra festett személyszállító hajó lenne, ami nem zárható ki, hiszen a hatvanas években még menetrendszerinti utasforgalmat bonyolítottak a Tiszán. Ettől fentebb uszályok, bárkák sorakoznak, azaz a vízi teherszállítás eszközei. Fölöttük a part minden bizonnyal klasszikus rakpart lehetett, ahol a kikötés és a rakodás eszközei mellett talán mindenféle ömlesztett terméket is tárolhattak. A kép készítésekor még nincs a helyén a 43-as számú Állami Építőipari Vállalat tízemeletes panel munkásszállója és talán a rendőrség épülete sem. Viszont látható egy magas kémény, amit nem tudok azonosítani, csak tippelni tudom, hogy talán a Gábor Áron téri átemelő telephez tartozhatott.

A fotó jobb szélén az eredetileg MTH – azaz Munkaerő Tartalékok Hivatala – számára épült kollégiumot láthatjuk, ami a Tisza-parti iskolasor első darabja volt. Később városi kollégium lett belőle, ma pedig a katolikus iskola része, és egyébként a maga nemében egy igazán különleges tervezésű – sőt, szépségű – középület. A kép készítésekor a kollégium mellett lévő telken a Szolnoki Szabadtéri Színpad, vagy éppen a Szolnoki Ifjúsági Park működött, ahol olykor két-háromezer néző előtt nemcsak opera és színházi előadások, de kuriózumnak számító könnyűzenei koncertek is zajlottak.

Talán a fotó készítésének napján is volt ilyen, és a kép előterében kenuzó fiatalember az estéjét már ott tölthette.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.

Még egy toronnyal

A szolnoki Baross és Kápolna út kereszteződésénél álló Hasznos-házat 1915-ben örökíthette meg Szigeti Henrik, hogy aztán Kisné képeslapjának e példányát 1924-ban Budapestre küldjék.

Baross utcai szecesszió

Mert ez a szolnoki, Baross utcai szecessziós homlokzatú épület minden részletében szép, és fontos volt, azért kerülhetett a város főterén működő kiadó, Fuchs Manó képeslapjára 120 éve.