Egy szolnoki házat. Pontosabban egy szolnoki ház történetét. A házról tudom, hogy hol állt, tudom, mi működött benne 1907 és 1912 között. Sőt azt is, hogy ötven évvel ezelőtt még megvolt, hogy aztán a hetvenes évek első felében elbontsák. De hatvan év hiányzik a múltjából.
Mint az a bizonyos érem, olyan az új Szapáry utcai óvoda. Aminek kapcsán lehet néhány dolognak örülni, és akad, ami miatt inkább bosszankodhatunk. Ennek az óvodának az építése és a hatása ugyanis nemcsak az adott telekről, hanem Szolnok belvárosának a jövőjéről is szól.
Van úgy, hogy az ember nyakába szakad a városban működő közműszolgáltatók ügyfélszolgálatainak a felkeresése. Ilyenkor töményen szembesül a "szolgáltató" kifejezés értelmezési lehetőségeivel. Néhol ügyfélnek, máshol alattvalónak érzi magát. Pedig szolgáltatást vesz igénybe.
Kevés bába volt, aki úgy imádta az újszülötteket, mint Malvin néni. Ahogy anyából se nagyon találnánk másikat, aki annyira gyűlölte egyetlen lányát, mint Árvay Malvin. Akik emlékeznek rá, azt mesélik, ma is ott van a szobra, ahol született, bábának tanult és egész életében dolgozott. Majd magányosan örökre elaludt.
Attól, hogy valami Shakespeare, még nem biztos, hogy jó. Attól, hogy egy színház Shakespeare-t játszik, még nem biztos, hogy teljesíti feladatát. Attól, hogy Shakespeare-t nézünk, nem biztos, hogy műveltek vagyunk, vagy tartalmasan szórakozunk. Letudtunk egy újabb premiert.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
