A zöld nyáriruhát viselő hölgyet a szolnoki Zalka Máté sétányon örökítették meg 1963 után, amikor már működött a Tisza-parti iskolasor első eleme, a város harmadik gimnáziuma. A modern épületen túl még állt a rendőr- majd tűzoltólaktanya, ami ekkoriban már napköziként működhetett.
Szolnok 1944-es bombázásait a 80. évfordulón annak ellenére sem sikerült elmesélni és megmutatni, hogy elvileg két intézményünk is illetékes lehetett volna. Aki mégis szeretné megérteni, anno mi is történt itt, az december végéig feltétlenül nézze meg Győrben a "24x a pokolban" című kiállítást.
Szolnoki otthonunk után jövőre nagyjából annyi építményadót fogunk fizetni évente, mint amennyit havonta mobiltelefon- és tévéelőfizetésre költünk. A plusz teher nem esik jól, de városlakóként elfogadom, hogy a közös kiadásokhoz hozzá kell járulni. Városi polgárként azonban követelnék is.
Két hónappal az új polgármester beiktatása után, Szolnok honlapján, a Városunkról link alatt az előző polgármester mosolyog. Van is oka rá. Ha másért nem, hát azért, hogy ilyen módon is megmutathatja, a június 9-ei voksolás ellenére ki az "úr" a városházán. Így az is érthető, hogy a Karácsonyi falu megnyitásáról vagy a légierő zenekarának koncertjéről miért "polgipillanatok" megjelöléssel posztol(nak helyette). Ha a fejedre szxxxxx-nak, akkor meg is érdemled. Ja, nem! Pontosítok: érdemeljük. Mert ez minden szolnokinak üzenet.
"Ha egyszer ötösöm lenne a lottón, biztos, nem így csinálnám." Szerintem a Prah nézőinek többsége ilyesmi gondolattal fog kijönni a Szín-Mű-Hely előadásairól. Pedig abban, amit Spiró György megírt, Márkó Eszter megrendezett illetve Mészáros István és Gombos Judit eljátszott, más is van.
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
