Szolnok 20. századi történelmében ez olyan dátum, ami kétszer is sorsfordítónak bizonyult, és mind a kétszer összekapcsolódott egy nagyhatalom politikájával és az annak érvényt szerző hadsereggel. Nyolcvan év ért véget Szolnok ostroma, 68 éve Szolnokról is megindultak a tankok Pest felé.
A Ma este gyilkolunk címe ellenére nem krimi, a beharangozóval szemben nem vígjáték, hanem legfeljebb jutalomjáték a benne szereplő színészóriásoknak. Ha ezt el tudjuk fogadni, és fogékonyak vagyunk a kedves részletek iránt, egyszer jól is szórakozhatunk Kern Andrásékon.
Már majdnem készen volt a Pelikán szálló, és a 4-es főút szolnoki rekonstrukciója is a végéhez közeledhetett, amikor Bucsu Gyula ezt a fotót elkészítette az 1-es ABC elől, ahol talán már a parkolót építették. Fél évszázaddal ezelőtt így nézett ki Szolnok új belvárosa, ami akkor még nem Hild tér.
Hetven éve született döntés a Tisza mozi megnyitásáról, hat évtizede felújították a Tünde cukrászdát, átépítették a Nemzeti büfét és megnyílt a Foci vendéglő. 1974 októbere már a Szolnok 900 jegyében és a 4-es átadásának lázában telt, míg 1984-ben lezárult egy 6,1 milliárd forintos beruházás.
Úgy tűnik, a szolnokiak egyebet nem tehetnek, mint megértően figyelik a Tisza szálló immár másfél évtizedes pusztulását, ami maga alá temetett egy fürdőt, egy legendás fagyizót, egy éttermet és rendezvényhelyszínt is. Megértőnek kell lennünk a magántulajdonnal, a tulajdonos érdekeivel szemben. Mindig csak nekünk. És immár azt is el kell fogadnunk, hogy szegénynek seprűre se futja. Meg kell értenünk, hogy az omladozó épület környéke csak szemetes, koszos és gondozatlan lehet. Szolnok legszebb része.
Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.
Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.